Orbán: Elegünk van a járványügyi korlátozásokból!

Székely Zoárd 2021-02-22 18:20:00
Felmentést adhat a védettégi igazolvány egyes korlátozások alól.

„Hahó Facebookosok!"

– kezdte hétfői beszédét Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook videóban.

A kormányfő a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdította követőit:

„Ez a pillanat is végre elérkezett, tudunk értelmesen konzultálni arról, milyen körülmények között és hogyan oldjuk fel a járvány miatt bevezetett korlátozásokat. Épp elegünk van már ebből, szabadulni akarunk tőle!"

Elmondása szerint a járványügyi szakemberek hangja, szava, véleménye lesz a döntő abban, mikor lehet megszabadulni a korlátozásoktól, de mindenkinek számít a véleménye arról, hogy milyen körülmények között, hogyan, hány lépésben történjen a korlátozások feloldása.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Orbán támogatja, hogy akik beoltatják magukat vagy átestek a betegségen, és ezáltal védettségi igazolványt kapnak, felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól, és egyetért azzal az állítással is, hogy az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat.

„Ezért arra kérem önöket, töltsük ki mindannyian a konzultációs kérdőívet"

– fogalmazott a miniszterelnök.

Szólj hozzá!

Felszállt a zöld-fehér füst: Bokor Zsolt a Haladás VSE elnöke

2030. december 31-ig látja el az elnöki tisztséget az egyesület korábbi alelnöke.

Lehűlés érkezik a hétvégén és visszatérnek a hajnali fagyok

Vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet.

Sétányt neveznek el Szombathelyen Halmosi Zoltánról

Az első ötlet szerint a Sportkomplexum körüli sétány kapná meg az egykori labdarúgó nevét, de más lehetőségeket is megvizsgálnak.

Harmadszor mennek házhoz a szelektív hulladékért Győrben

A GYHG azt kéri, hogy ahol adott a lehetőség a műanyag, a papír és a fém csomagolóanyagok házhozmenő szelektív gyűjtésére és elszállíttatására, ott használják a lakók.

Januárban tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesz-KDNP-vel szemben

A teljes népesség körében 3 százalékkal vezet Magyar Péter pártja, 26 százalék a támogatottsága a Fidesz-KDNP 23 százalékos eredményével szemben. 

Plusz felfestés kerül a szombathelyi volt Sylvester János nyomda elé a Kiskar utcában

Így próbálják csökkenteni a balesetveszélyt. További 3 helyen módosul a város közlekedési rendje.

Ipari törlők használata

A mai ipari világban a hatékonyság és az innováció kulcsfontosságú tényezők egy cég sikerében. Az olyan alapvető eszközök, mint az ipari törlők, bár gyakran háttérben maradnak, jelentős szerepet játszanak a munkakörnyezet optimális működésében. 

Vezetés közben fojtogatta feleségét egy szombathelyi férfi

A bántalmazás következtében a nő könnyű sérüléseket szenvedett.

Egy kávé - Egy festmény

Programot ajánlunk a győri Rómer múzeumba!

Ezen szempontok alapján érdemes könyvelőt választani

Sokszor lehet a hírekben olyan cégekről hallani, amelyek az adófizetés elkerülésével, adócsalással igyekeztek enyhíteni a kiadásaikon.

Idén is gazdag programokkal csábít az Ébredj Szombathely!

Mutatjuk, hogy hol, mit, mikor sportolhatsz!