Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Múlt héten jelent meg riportom arról, hogy a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskolát átvenné a bencés szerzetesrend. A szülők minderről az intézményvezető által nekik küldött leveléből értesülhettek. Cikkemben igyekeztem minden érintettet megszólaltatni. Az intézményvezetőtől a tankerületen át a Pannonhalmi Főapátság illetékesén keresztül a Pedagógusok Szakszervezetéig. De még a helyi önkormányzati képviselőt is megkerestem. Volt, aki felelt ezekre, volt aki elhárította az érdeklődést. Jócskán akadnak megválaszolatlan kérdések. Valamint olyan dilemmák, amelyeket egy riportban kevésbé, publicisztikában viszont annál inkább ki lehet fejteni. Ezt teszem most a lentebbi véleménycikkben.
Átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskolát
Birtokunkba jutott egy levél, amelyből kiderül: átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola működtetését. Mint arról Kropfné Knipp Mária intézményvezető levelében beszámolt, tavaly decemberben, valamint idén január 11-én Hardi Titusz, a Pannonhalmi Főapátság oktatási igazgatója felkereste az iskolát, mivel a bencés szerzetesrend 2021. szeptember 1-től visszavenné azt.
Magyarországon az elmúlt három évtizedben számtalan alkalommal megtörtént az, ami jelenleg a győrszentiváni iskolával. Valamiféle kárpótlás, vagyonvisszaadás, ingatlanjuttatás részeként az állam iskolákat adott egyházi kezelésbe. Az ebbe a döntésbe belekódolt potenciális konfliktus a legtöbbször a következő. A világi, állami iskolában tanuló diákok (illetve szüleik) jelentős része értelemszerűen nem hívő. Vagy vallásos ugyan a maga módján, de hit nem játszik olyan fontos szerepet az életében, hogy egyházi iskolába írassa gyermekét. (Amelyet, ha kifejezetten szándékában állna, eddig is megtehetett volna.) A rendszerváltás óta készült felmérések arról tanúskodnak, hogy a népességnek körülbelül 13 százaléka tekinthető az egyház tanításai szerint vallásosnak.
Még ha ezt a számot nagyvonalúan felfelé kerekítjük, akkor is azt mondhatjuk: az emberek több mint négyötöde egy, ettől a szegmenstől eltérő, többrétegű halmazba tartozik. Amelyben egyaránt benne van a meggyőződéses ateista, a szkeptikus kétkedő, a vallási kérdésekben közömbös, vagy az, aki hívő ugyan, de a vallási dogmákat, előírásokat nem vagy csak részben fogadja el. Ha valamelyik egyház lesz egy, korábban világnézetileg semleges közoktatási intézmény fenntartója, akkor ott kötelezővé válhatnak olyan dolgok, mint a hittanóra, a tanintézményben zajló vallási szertartásokon történő részvétel. Ez derül ki az intézményvezető szülőknek elküldött leveléből is.
Rögtön itt vannak az első polemikus, de abszolút jogos kérdések. Etikus, s a polgári demokráciával összeeegyeztethető-e a vallásoktatást, a hitbeli ceremónián történő részvételt kötelezővé tenni olyanoknak, akik azzal nem értenek egyet, sőt: kifejezetten idegenkednek tőle? A szülők mennyire szólhatnak bele (beleszólhatnak-e) abba, hogy az egyház átvegye vagy sem az iskolát? Az intézményvezetői levél látszólag nagyon is megnyugtató sorokat tartalmaz erre vonatkozóan. A szülők fórumon fejthetik ki erről a véleményüket, aztán szavazhatnak, támogatják-e a fenntartóváltást? Ha pedig a váltás támogatói kerekednek felül, akkor Győrszentivánon van másik általános iskola, oda átvihetik a gyereket, ha nem szeretnének kötelező misét és hittant.
De az ördög - hogy stílszerűek legyünk - a részletekben bújik meg. Tegyük fel, hogy a szavazáson a fenntartóváltás hívei meggyőző (mondjuk 60 százalékos) többségbe kerülnek. A változás ellen szavazó 40 százalék mit tehet, ha nem akar kötelező vallásoktatást? Átviheti gyerekét a településrész másik iskolájába. De biztos, hogy az az intézmény át tud venni jó néhány tucat vagy akár száz diákot? S mindegyiket ugyanolyan tagozatos, olyan nyelvi vagy más speciális osztályba, amilyenben az eredeti iskolában volt? S ha a tanárok (illetve egyéb iskolai dolgozók) között vannak olyanok, akik világnézetükkel összeegyeztethetetlennek tartják, hogy egyházi iskolában dolgozzanak? Nekik is biztosítja a tankerület, hogy ugyanazon településen, ugyanolyan pozícióban és fizetésért dolgozhassanak tovább?
Ismerve az oktatás nem épp szívderítő financiális és szervezési hátterét, bizony könnyen elképzelhető, hogy ezt nem tudják megoldani. Akkor pedig bizonyos szülők, diákok és tanárok, ha nem akarják, hogy rosszabb feltételrendszerbe kerüljenek, kénytelenek az immár egyházi iskolában maradva beletörődni a helyzetbe, tudomásul venni, hogy az általuk fontosnak gondolt világnézeti semlegesség itt már nem érvényesül. S ha már szavazás: ugyan mi biztosítja, hogy a voksolást megelőző kampányban azonos erőviszonyok, esélyek lesznek, érvényesül a fegyveregyenlőség az eszmék harcában? Az egyház a szülői fórumon nyilván felvonultatja saját embereit. Akiket azért fizetnek, hogy az egyházi oktatás üdvös volta mellett érveljenek. De ki lesz ott a másik oldalon, ki képviseli az ellenérveket? Az egyházzal szembeni tényeket?
Mert vannak ilyenek. 2019 nyarán írtam riportot az Átlátszón a győri Apor Vilmos Iskolaközpontban történt igazgatóváltásról. Hangsúlyoznám: ott nem fenntartóváltás, csupán vezetőváltás történt, az Apor mindig is katolikus intézmény volt.
"A püspök atyának messzire elér a keze": NER-stílusú igazgatócsere a győri katolikus iskolában
Nyár elején, a tanév végén Veres András győri megyéspüspök leváltotta az Apor Vilmos Iskolaközpontot 5 éve vezető Kiss Zoltán igazgatót, és augusztus 1-től mást nevezett ki a helyére. A diákok, a tantestület és a szülők által is kedvelt Kiss menesztéséről a püspök nem egyeztetett előzetesen egyik közösséggel sem, és nem törődött a döntése utáni tiltakozásokkal sem.
De még ott is sokkolta a szülőket, mit jelenthet, mennyire beleszólhat az életükbe, ha egy iskola egyházi kézben van. „A katolikus egyház nem demokratikus intézmény, a pápát, illetve a püspököket nem a hívők választják. Egy püspök, mint főnök, mint munkáltató, jogi és gyakorlati szempontból is az egyházmegye korlátlan ura. Olyan, mintha egy kézben lenne a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatáskör. Alulról, a hívek részéről semmilyen tényleges korlátja nincs a hatalmának, azt vesz fel, illetve rúg ki, akit akar. Az egyházon belül nincs szakszervezet, és az állami vagy önkormányzati intézményekkel szemben nem kötelesek a vezető kiválasztásánál pályáztatni” – mondta el az egyik szülő – “Vannak ugyan az egyházi iskolákban demokratikusan választott testületek, mint a szülői munkaközösség vagy a diákönkormányzat, de pont az Apor esete bizonyítja, hogy ezek érdemben nem tudnak beleszólni az ilyen ügyekbe.” – tette hozzá.
Kiemelném: itt hívő keresztény szülőkről beszélünk, akiket annyira felháborított a dolog, hogy tüntetni kezdtek ellene. Ám nem sokra mentek vele. „A gyereküket az Aporba járató szülők jelentős része vallásos, de legalábbis valamilyen formában kötődik az egyházhoz. De függetlenül attól, hogy hívők-e vagy sem, úgy nagyjából a 98 százalékuk szerintem álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szituáció bekövetkezhet. A többségük egyszerűen csak egy jó iskolát akart a gyereknek. Az Apor a megye egyik legjobb középiskolája, amely létrejötte óta egy autonóm, az egyházi hierarchiától különálló intézmény volt. Fel se merült bennünk, hogy csak így, egy tollvonással, mindenféle előzetes tájékoztatás mellőzve le lehet váltani a köztiszteletben álló igazgatót, magyarázat nélkül bele lehet nyúlni egy jól működő struktúrába.” - háborgott a 2019-es riportban idézett szülő.
De vajon ki fogja itt ezeket a nagyon is lehetséges „kockázatokat és mellékhatásokat” elmondani a szülőknek? Ha az egyház „csapata” bemehet az iskolába agitálni a fenntartóváltás mellett, akkor mondjuk a szülők vagy a tanárok valamelyike is behívhat oda „ellenagitálni” az egyházzal szemben kritikus (mondjuk ateista) szakértőket, aktivistákat? Az egyensúlytalanságot, az erőegyenlőtlenséget tovább fokozhatja, hogy az intézményvezetői levél szerzője se titkolja, melyik álláspontot támogatja. „Az iskolavezetés és a tantestület nagy örömmel fogadta, támogatja a kezdeményezést” - írta.
Itt van a következő furcsaság, Belefér a világnézeti semlegességbe, a közalkalmazotti és köztisztviselői etikába, hogy egy közintézmény vezetője állást foglaljon olyan kérdésben, amelyet egyébként nem az ő dolga eldönteni? Hanem a tulajdonos államé, illetve - a szavazás révén - a szülőké. Miért befolyásolja „agitálja” őket ilyen formában valaki, aki nem pártpolitikus, nem is egyházi tisztviselő, hanem pártatlan közintézmény-vezető? Teszi ezt ráadásul az események elé menve akkor, mikor a szerzetesrend (a tankerület közlése szerint) hivatalosan még nem is kérte a fenntartóváltást. Mire ez a sietség?
De akkor mi lenne a megoldás? A riportban feltett kérdéseimben benne van egy ilyen lehetőség. Nem lehetne erre olyan megoldást találni, hogy a hitoktatáson, illetve a misén való részvétel csak felmenő rendszerben kötelező? Vagyis, aki a szerzetesrend általi átvételt követően iratkozik be, annak kötelező, az átvételt megelőzően oda járóknak viszont fakultatív? Ha szülők közül valakinek ilyen kérése, igénye volna, Ön hajlandó lenne-e ezt közvetíteni az egyház felé, egyeztetni a szülők és a szerzetesrend között? – kérdeztem az illetékest. Válasz erre nem jött.
De azért tudható, mi az ábra. A Magyarországon jelenleg harmadik kétharmados ciklusát töltő kormánypárton belül az előmenetel szempontjából kifejezetten előny a keresztény hit, a keresztény gyökerek, általában a vallásos meggyőződés hangsúlyozása. Nyilvánvalóan az e politikusok, a NER-többség által kinevezett, pozícióba juttatott intézményvezetők is érzik, mi itt a vonal, a széljárás. Hogy nem kifizetődő a politikailag szövetséges egyházak felé akárcsak semleges távolságtartó hozzáállást tanúsítani. Nyilván az, hogy magukat többnyire vallásosnak tartók vannak hatalmon, az egyházzal szemben kritikus, ateista közszereplők pedig inkább ellenzékben találhatóak - politikai realitás.
De arra kérném a hívő döntéshozókat, legyenek kicsit empatikusak, illetve rendelkezzenek némi képzelőerővel. Képzeljék el, hogy egy, zömében ateista, szkeptikus, a vallás iránt közömbös politikusokból, és az általuk kinevezett tisztviselőkből álló kormányzat irányítaná hazánkat. S úgy döntenének, pár iskola ezúttal egyházi kézből kerülne át államiba. Mert mondjuk a megvátozott egyházfinanszírozás miatt a felekezetek nem tudják fenntartani.
S közölnék: az ott tanuló vallásosnak nevelt diákoknak ezentúl kötelező Richard Dawkins, az egyik legjelentősebb ateista gondolkodó Isteni téveszme című művét elolvasni, abból felelni, illetve dolgozatot írni. Magam ateistaként egy ilyen döntést ugyanúgy igazságtalannak és felháborítónak tartanék, mint azt, ha ateista családok gyermekeit kényszerítenék hittanra. Illetve arra, hogy miután a „megagitáltak” többsége így döntött, menjenek másik iskolába, hiába szokta meg a gyerek a jelenlegit. Nem igazságosabb volna mindkét esetben a felmenő rendszeres fakultatív rendszer, mint a kötelező? Gondolkodjanak el ezen!
