Megszólalt a Pedagógusok Szakszervezete a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola bencéseknek való átadása ügyében

Papp László Tamás 2021-01-22 10:38:00
A PSZ megyei szervezetének elnöke szerint nem ördögtől való gondolat, de nem akarja a diákokat, a szülőket és a tanárokat sem kihagyni a döntésből.

Január 20-án számoltunk be arról: átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola működtetését. Cikkünkben idéztük Kropfné Knipp Mária intézményvezető szülőkhöz írt levelét, megszólaltattuk Dr. Sik Sándor helyi kormánypárti önkormányzati képviselőt, a tankerülethez válaszát is közültük, s persze a szerzetesrend véleményét is tudakoltuk, de utóbbiak egyelőre nem akartak nyilatkozni.

Átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskolát

Birtokunkba jutott egy levél, amelyből kiderül: átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola működtetését. Mint arról Kropfné Knipp Mária intézményvezető levelében beszámolt, tavaly decemberben, valamint idén január 11-én Hardi Titusz, a Pannonhalmi Főapátság oktatási igazgatója felkereste az iskolát, mivel a bencés szerzetesrend 2021. szeptember 1-től visszavenné azt.

A Pedagógusok Szakszervezetét is megkérdeztük, az érdekképviselet megyei elnöke alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkhöz:

„Az említett intézmény falai között egy magas szervezettségű alapszervezet működik. Az iskolájukhoz és településükhöz lojális kollégák alkotják, ezért nyilatkozni nem kívánnak a kialakult helyzettel kapcsolatban, mivel úgy érzik, hogy egyenlőre nem rendelkeznek kellő ismerettel egy átfogó, végiggondolt vélemény kialakításához.” - szól a közlemény.

„A Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének véleménye az, hogy minden lényeges változás, ami a társadalom, a lakosság és az iskola életét döntően befolyásolja, az csak megfelelő tájékoztatás, előkészítés mellett, az érintettek érdekének, véleményének teljes figyelembevételével történhet!” - hangsúlyozzák.

Azt is hozzátéve: „A fenntartóváltás sokszor előnyös helyzetbe hozza az érintetteket, nem ördögtől való gondolat. Az sokkal inkább problémát jelent, ha mindez a diákok, szülők és tanárok akarata ellenére menne végbe, a fejük felett dőlne el. Kellő körültekintést és az érintettek iránti tiszteletet várjuk el a döntéshozóktól: Magyarország Kormányától, a Pannonhalmi Bencés Főapátságtól és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatától.”

– fogalmazott Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke.

A későbbiekben a tervek szerint lesz egy szülői fórum, ahol a szervezetesrend képviselője tájékoztat az ügyben, utána pedig a szülők szavazhatnak, támogatják-e a fenntartóváltást.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.