Az intézményi összevonással új, többrétegű kulturális centrum jöhet létre Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2021-01-25 06:24:21
Többen nehezen tudják értelmezni az AGORA intézményként történő megszüntetését, valamint a Médiaközponttal való összevonását, holott úgy tűnik, hogy egy új és erősebb kulturális szervezet formálódik.

A város honlapjára, a szombathely.hu-ra csütörtökön kerültek fel a januári közgyűlési anyagok, amelyek közül talán a legizgalmasabb előterjesztés a Médiaközpontra vonatkozik. Ebből kiderül, hogy Némethy Mária ügyvezető megbízása közös megegyezéssel január 31-én megszűnik. Helyére Horváth Zoltán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója kerül, aki megbízással, díjazás nélkül látja el az új feladatot a korábbi pozíciója megtartása mellett. A rendkívüli jogrend megszűnése után pedig a két szervezet integrációját kívánja megvalósítani a városvezetés.

A jobboldali sajtó és politikusok egyik oldalról a közművelődési rendszer halálát vízionálja, másik oldalról a helyi média felszámolását vetíti előre. Egyikről sincs szó, sőt információink szerint a jövőben egymást erősítheti a két, eddig különálló terület.
Az Ugytudjuk több, különböző forrást keresett meg az ügyben. Egyelőre hivatalosan senki sem szeretne nyilatkozni még az üggyel kapcsolatban, azonban a következő folyamatok állhatnak a háttérben:

A jelenleg intézményként működő AGORA nonprofit kft-vé való átalakítása már tavaly nyáron felmerült.

Akkor a közgyűlés elfogadott egy olyan határozatot, amely arra kérte a polgármestert, hogy ősszel vizsgálja meg a céges átalakítás lehetőségét. A korona vírus második hulláma, a veszélyhelyzet újbóli elrendelése ezt némileg elsodorta, azonban a szervezeti változásokkal továbbra is foglalkoztak a háttérben. Az indok viszonylag egyszerű: bár a közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak) szinte kizárólag intézményként működnek Magyarországon, a közművelődésben, főleg az AGORA-hoz hasonló, megyeszékhelyeken működő kulturális központok esetében a nonprofit céges forma nagyon gyakori. Az AGORA költségvetése a pandémiás időszakot megelőzően hosszú éveken át úgy állt össze, hogy a város az intézmény éves büdzséjének 30%-át fedezte csupán, míg a szervezet 70%-ot képes volt előteremteni. Feltehetően erre az arányra állnak vissza a vírus lecsengésével. Ekkora arányú saját bevételnél azonban a céges forma rugalmasabb működést tesz lehetővé. Ráadásul 2020. november 1-től a kulturális intézmények dolgozói közalkalmazottakból munkavállalókká váltak, így a dolgozók már jelenleg sem élvezik azokat az előnyöket, amelyeket korábban. Ez további lendületet adhatott az átalakulásnak, melyhez hasonlóra Kőszegen és Bükön is készülnek a megyében.

Ezzel párhuzamosan a Médiaközpont is mozgásban volt. 2020. októberében hét pályázóból Némethy Máriát szavazta meg a közgyűlés a városi TV-t működtető és a Savaria Fórumot is kiadó cég ügyvezetőjének. Úgy tudjuk, hogy a kezdeti bizalom, elsősorban belső konfliktusok miatt hamar elfogyott, ráadásul a teljes önkormányzati rendszert érintő kényszerű megszorítások miatt folyamatos a gondolkozás azon, hogy a céges és intézményi struktúrát hogyan lehetne hatékonyabban működtetni.

A személyi és pénzügyi problémák mellett komoly szakmai indokai is vannak a változásoknak. Erre utalt Horváth Soma (Éljen Szombathely!), kulturális alpolgármester pénteki közleménye, mely szerint „egy szélesebb portfólióval rendelkező kulturális centrum jöjjön létre.” Ráadásul létező példák is vannak már arra, hogy a vidéki médiaközpontok kulturális egységekkel közös cégben működnek.

A megyei jogú városok között a közművelődéshez tartozik a városi média Tatabányán és Salgótarjánban. Szegeden rendezvényszervező cég működteti a helyi TV-t, de a közeli nagyobb városok között Mosonmagyaróváron is hasonló a felállás.

A mostani, összevonást előrevetítő előterjesztés szerint az AGORA mint intézmény szűnne meg és a Médiaközpont Nonprofit Kft. kapná meg a feladatokat, azonban ez csupán annyit jelent, hogy nem kell új céget létrehozni. A hírek arról szólnak, hogy az integráció után a nonprofit kft viszi tovább az AGORA nevet, az elsődleges funkció (a helyi média sérülése nélkül) pedig a közművelődés lesz, amely a kulturális törvény alapján kötelező feladata az önkormányzatnak. Nem kell tehát attól félni, amit a Fidesz az üggyel kapcsolatos közleményében sejtet, hogy a közművelődési rendszer leépítéséről van szó, sőt tulajdonképpen az eddigi közművelődés erősödni fog a médiaportfólióval. A struktúraváltás után sem kell félni attól, hogy a művelődésszervezők fognak újságot írni, vagy a televíziós szerkesztőknek kell programokat szervezni, ugyanakkor számos előnye lehet az együttműködésnek: a helyi kulturális események nagyobb reklámot kaphatnak, de a közös szervet eladható marketing felületei is megnőnek, amely plusz bevételeket eredményezhet.

A helyi jobboldal álláspontja zavaros. Miközben Horváth Zoltánnal kapcsolatban féltik az önkormányzati médiát (Horváth 2010 és ’14 között az LMP szombathelyi képviselője volt), a Fidesz közleményében is a város egyik legmeghatározóbb kulturális intézményének nevezik az általa vezetett AGORA-t. Ráadásul már igazgató kinevezésekor is elismerték a fideszes politikusok, hogy kiemelkedő szakmai múlttal rendelkezik és pályázata is magas színvonalú volt. Munkáját az elmúlt egy évben nem is érte kritika, az intézmény a pandémiás helyzetben is kifejezetten aktív volt, folyamatosan állt elő újabb és újabb kezdeményezésekkel, az igazgató pedig láthatóan jó kapcsolatot ápol több helyi és országos konzervatív szereplővel is. Jó példa erre, hogy pár héttel ezelőtt kötött együttműködési megállapodást a jobbra sorolható Őrvidékházzal. Azzal sem vádolható a média idegen terep lenne a számára: közel 20 éve készít díjnyertes dokumentumfilmeket többek között Gulág-túlélőkről, helyi művészekről, a kulturális élet szereplőiről (Kuntár Lajostól Széll Kálmánon keresztül több helyi személyiségről is Horváth készített portréfilmet alkotótársaival).

Munkásságát 2019-ben megyei Príma díjjal ismerék el színház és filmművészet kategóriában. A városi honlapon nyilvánosan elérhető AGORA-s igazgatói pályázatából az is kiderül, hogy mozgóképgyártó és újságíró végzettséggel is rendelkezik. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.