A művésznő nagy tiszteletnek örvendő szombathelyi családból származik. Az orvos anyukának és az erdészeti vezető mérnök apukának nem volt ellenére, ahogy fogalmaz, „kislányként széttoltam a bútorokat, bakelit lemezeket tettem fel, táncoltam, énekeltem". A tánc egyre inkább képbe jött, olyannyira, hogy a legendás Savaria Táncegyüttes alapembere lett. Partnerével, Zsámboki Marcellel, aki ma a Magyar Táncsport Szövetség elnöke, a versenyeken túl számos helyi eseményen is fellépett. Így a szintén legendás Savaria Szálló kopottan is impozáns báltermében.
„Gyermekként többször mesélt édesanyám az anyai nagyapámról, akit sajnos személyesen nem ismerhettem. Ő volt Püspökmolnári iskolaigazgatója, aki kántortanítóként szépen énekelt, jól zongorázott, hegedült, rajzolt és vezette a helyi színjátszókat és a néptáncosokat is – sokoldalú művészember volt", kezdi az emlékezést Kincső, aki a mai napig szeretettel gondol vissza művészetszerető és pártoló családjára.
„Anyum azt is sokszor elmesélte, – tudva a Savaria Táncversenyekről – hogy többször kértem, vigyen el táncolni. Így kerültem nyolc évesen életem első táncórájára. Bár a szüleim egész más pályán lettek sikeresek, mindig is művészetszerető emberek voltak. Sokat jártunk Szombathelyen színházba, táncelőadásokra, hangversenyre. A kezdetektől végigkövették óvva, támogatva az utam a művészetekben. De annak is örültek, hogy szereztem egy angol nyelvtanári diplomát még a szülővárosomban, ami később nagy segítség lett a filmes pályámon. És nagyon büszkék rám!"
A fiatal tehetség útját sikerrel egyengette a táncéletben a kiváló mester, R. Kiss Anikó. Akinek lányával, a szintén nagyszerű táncossal és szakemberrel, Judittal, máig tartja a kapcsolatot. Igaz is, abban az időben Szombathely egyszerre számított a rockzene és a tánc egyik hazai fellegvárának.
„Ó, rengeteg mindenre emlékszem! Máig érzem az MSH illatát, meghatározta gyerekkoromat. Anikó nénivel, Jutkával azóta is tartom a kapcsolatot, néha beszélünk telefonon vagy üzenünk egymásnak. Itt tanultam meg egyrészt kitartónak lenni, ha épp nem sikerült egy verseny, de azt is, hogy osszam be az időmet, hogy mindenre jusson. Végig kitűnő bizonyítványom volt. Nem azért, mert ez lett volna a feltétele a táncolásnak, hanem mert mindig elvártam magamtól a legjobbat. A Nagy Lajos Gimnáziumban végeztem, nagyon kemény suli volt... Gyakorlatilag vagy táncoltam vagy tanultam", mondja Kincső.
Aki, mint megjegyzi, soha nem tudott nem táncolni. „Bárhova mentem, bármit csináltam, mindig találtam módot arra, hogy táncoljak. Még akkor is, amikor az orvosok le akartak tiltani a derékfájdalmaim miatt. Akkor tanultam meg azt, hogy nem hagyom magam és kitartok a céljaim mellett!", szögezi le határozottan.
Kitartása meghozta az eredményét, pályafutása egyre inkább felfelé ívelt. A standard és a latin táncok terén több országos és nemzetközi díjat gyűjtött be partnerével, majd eljutott az experimentális táncig. Igen izgalmas időszak következett életében.
„Angliába, Brighton-ba kerültem ösztöndíjjal. Abban a városban nem volt társastánc és egy tanévre különben sem akartam táncpartnert keresni", idézi fel a múltat. „Éveken keresztül versenyeztem Marcellel, országos bajnokságokat nyertünk, Anikó néniékkel pedig nemzetközi formációs bajnokságokon szerepeltünk rendszeresen". Viszont nagyon izgalmas tánctechnikákra bukkantam, amik számomra akkor teljesen ismeretlenek voltak: Graham és Limón.
Ezek közel vittek a kifejező táncokhoz, amikkel rengeteg érzelmet, hangulatot lehetett mesélni. Ráadásul segítettek fizikailag is „gyógyulni", mert tanultam a test központjáról, aminek használatával enyhültek a fájdalmaim. Amikor később Budapestre kerültem, boldogan vettem tudomásul, hogy már hazánkban is megjelentek ezek a műfajok, sok más mellett.
Itthon tudtam kurzusokra, workshopok-ra járni, megismerkedtem az itthoni mesterekkel. Ezért is van a társastáncos diplomám mellett moderntánc diplomám is. Bár ezt a műfajt ma már nem gyakorlom, figyelemmel kísérem a magyar modern táncművészet alakulását is, számos együttesünk magas színvonalat képvisel szerte a világon".
Pethő Kincső aztán a klasszikus indiai táncok felé fordult. Mivel úgy érezte, ebben megmutatkozhat a táncos és színészi képessége.
„Máig gyakorlom, szeretem, tanítom is. Somi Panni Táncegyüttesével nyolcadik éve dolgozok együtt. Az elmúlt évben kiderült, hogy az életünk szürke művészet nélkül - nemcsak nekünk, művészeknek, de a közönségünknek is. Hiányzik a katarzis, ami tisztít, felismeréseket okoz az életünkre vonatkozóan", fejtegeti, majd a tragikusan korán elhunyt nagyszerű színészre, társára, Bicskey Lukácsra terelődik a szó.
„Lukács minden porcikájában színész volt, sokat tanultam tőle szakmailag és emberileg is. Színházban játszva ismerkedtünk meg, később ő vezetett be a filmes világba. Írt egy könyvet a színészetről, ennek kiadásával még mindig tartozom neki. Sajnos máig nem találtam kiadót, aki segítene... Pedig nagyon hasznos tanácsokat tartalmaz a fiatal generáció számára is.
Míra lányunk láthatta még színpadon, mesedarabban bolondozott neki, de ha meghallom a hangját egy-egy szinkronszerepben, mindig felhívom a figyelmét:"Hallod, apa hangja!" Soha nem szomorkodunk, inkább próbálom a kellemes emlékeket megidézni a számára vagy egy-egy vicces mondatot, amit mondott, ami mindig megmarad".
A színésznőt sokan ismerik a Jóban rosszban tévésorozatból, de komoly filmszerepek is megtalálták, közte a világsiker Vörös veréb vallatónője. Mindemellett tanít, színházban lép fel és újabb szerepekre vár. Amelyek közelítenek is.
„A tanítás egy misszió: az elmúlt években a tánc, a színészet és a tánctörténet oktatásán túl a fiatalok formálása izgalmas kihívásnak bizonyult. Egy művészeti szakgimnáziumban vagyok művész-tanár. A tánc mellett a színház a másik „szerelem", pont a járvány előtt csatlakoztam a Bednai Natália vezette Pódium Színházhoz. Velük főleg mulattatunk, erre ma nagy szükség van! Jelenleg online előadást készítünk elő, alkalmazkodva a feltételekhez. Filmezni pedig egyszerűen imádok: az olyan, mint egy próba, ahol nincs lámpaláz. Több mindent ki lehet próbálni és végül a legjobbat rögzíteni.
Párommal, mert azóta újra teljes a család és kislányom kapott egy pótapát Barnóczky Ákos filmrendező személyében, folyton filmeket nézünk. Tanulok, nézem a remek színészeket. Ákossal rengeteget dolgozunk, a castingokra való felkészülésben is segít. Nyáron forgattunk egy kisfilmet, amit ő rendezett. Hamarosan elindítjuk nemzetközi fesztiválokon, egy sakkozót játszom benne.
A Jóban rosszban sorozat, vagyis a rendszeres kamera előtti létezés rutint adott. Mint amikor megtanulsz biciklizni, és már soha nem feleded el. Az angoltudásom pedig közelebb vitt az amerikai filmek világához. Így kerültem bele a Vörös veréb-be is. A rendező megszerette, amit a castingon csináltam, kiválasztott. A filmben szereplő két jelenetem és a kihallgatótiszt karakterem kapukat nyitott a nemzetközi filmezés világába.
Most februárban már Romániában forgatnék egy amerikai rendezővel (Simon King), ha nincs a covid. Ő egy krimiben adott jelentős szerepet számomra. Több projekttel is megkerestek. Ezek különböző fázisban vannak, megvalósulásuk a jövő zenéje. Remélem, hamarosan tudok majd utazni, mert ősszel vár egy berlini kisfilm főszerepe is", mondja Kincső.
Végül oda jutunk, ahol kezdtük: Szombathely. Most már Míra is belekóstolt a filmezésbe, klippben játszott, az ünnepek előtt pedig a (Szász Attila rendezte) MÜPA karácsonyi kisfilmjében. De a hétköznapok is filmesen telnek: a szülőket idén, a pandémia miatt, egy ünnepi kisfilmmel lepték meg. Így pótolva a személyes találkozás hiányát.
„Amíg nem tört ki a járvány, rendszeresen hazalátogattunk. Míra nagyon sok időt töltött el Szombathelyen és a nyaralónkban, Balatongyörökön is. Kislányom imádja a lovakat, egy éves lehetett, amikor az édesapja felvette maga mellé a lóra. A szüleim találtak egy kiváló oktatót, Bakonyi Dorottyát Szombathelyen, így a nyáron két lovas táborban is megfordult.
De nagyon szeretünk ellátogatni a legjobb barátnőmhöz is, akivel a táncon keresztül ismerkedtem meg és ma már Míra keresztanyja. Ő és a családja olyanok nekünk, mintha rokonok lennénk. Szorosan össze vagyunk kötve. A volt osztálytársaimmal van egy messenger csoportunk. Néha üzenünk egymásnak és már nagyon várom a következő osztálytalálkozót, mert a legutóbbin nem tudtam ott lenni", fogalmaz a színésznő.
Akinek, bevallása szerint, nagyon hiányzik szülővárosa, Szombathely. „Itt él a pótmamám is, Ida néni, aki idén januárban lesz 95 éves. Már nagyon vár minket, hogy meglátogassuk!"
