„Észérvekkel próbálok világosságot gyújtani” – Böjte Csaba azokról, akik a pápa mögött Sorost látják

Unyatyinszki György 2019-02-14 17:49:00
A bevándorlásellenes, mégis magát keresztényinek tartó Magyarországon Ferenc pápa közelgő csíksomlyói látogatása nem feltétlen váltott ki felhőtlen örömöt, erről beszéltünk az erdélyi szerzetessel.

„A pápa a befogadásról beszél, az egészen más jelent” - válaszolta csütörtökön Budapesten Böjte Csaba ferences rendi szerzetes az ugytudjuk.hu-nak, mikor arról kérdeztük, hogy miért tarják sokan Magyarországon Ferenc pápát olyannak, aki egy húron pendül a bevándorláspártinak beállított Soros Györggyel. A katolikus egyházfő idén júniusban az erdélyi Csíksomlyóra látogat, ám a bevándorlásellenes magyar közhangulat miatt ennek nem mindenki örül felhőtlenül, kormánypárti politikusok Facebook-oldalain a kommentelők többen "sorospápának" nevezték I. Ferencet, akinek nem kérnek a látogatásából.

Böjte szerint Ferenc pápa egyértelműen a katolikus életforma egyik alapja, az elesettek befogadása mellett érvel, amikor a bevándorlókról és a menekültekről beszél. Böjte elmondásából is kiderül, hogy ez összetettebb, mint ahogyan a hétköznapi politika leegyszerűsíti a bevándorlás és a menekültek kérdését. A szerzetes szerint maga a katolicizmus is a befogadásból született, mint ahogy Jézus is befogadta a gyarló Pétert, és Sault (Pál apostolt).

„Ferenc pápa nem mondhat egyebet, jól is mondja, hogy legyünk nyitottak, merjünk befogadni"

- fogalmazott. Hozzátette, hogy ezzel a pápa nem azt mondja, hogy beengedni kell embereket Európába és aztán mindenki azt csinál, amit akar - ezt soha nem mondta -, csak azt, hogy „legyünk nyitottak az ajtónkon kopogtató emberek felé”. Ezt az „alapvető keresztény magatartást” Böjte szerint többen a maguk érdekei szerint magyarázzák és kihasználják, és olyan dolgokat is próbálnak megvalósítani, amivel Ferenc pápa sem ért egyet. „A pápa a lelkiismeretére, Isten szavára hallgat, és nincs fölötte olyan hatalom, ami a véleményének a megváltoztatására kényszerítené” - hangsúlyozta a szerzetes a pápakritikus vélemények kapcsán.

„Engem Böjte Csabává az igenek tettek: az ajtómon kopogtató gyerekeknek, a bajban lévőknek mondott igenek tettek azzá, ami vagyok. A nemek biztosan egészen más emberré tettek volna engem. Én nem csak beengedtem őket, hanem befogadtam. Azaz nem csak beengedtem őket, hogy aztán azt csináljanak, amit akarnak, hanem leültem velük és elbeszélgettünk. Arra próbálom nevelni őket, hogy a társadalomban megtalálják a helyüket. És eredményt értünk el, majdnem 4000 gyerek lett adófizető állampolgárrá."

Böjte a befogadás és az integráció kérdésénél maradva a jogosítványt hozta fel hasonlatként:

„Ki kell mondani: az autóúton járni bárkinek joga van. Aki elvégzi a képzést és megszerzi a jogosítványt, annak Isztambultól Lisszabonig joga van jönni-menni. Ha nem tartja be a szabályokat, akkor elveszik a jogosítványát. A demokrácia szabályai ezt jelentik. A logikus tehát, hogy akik kopogtatnak és be szeretnének jönni, őket tanítsuk meg vezetni. Legyen lehetőségük vizsgázni abból, hogy azokat az értékeket, amiket Európában sok háború után kialakítottunk, azt ők ismerik, fontosnak tartják és betartják.”

Megkérdeztük, hogyha a pápa látogatása során valaki "sorospápának" nevezné Ferenc pápát Csíksomlyón, azt hogyan fogadná. Szerinte „az európai kultúra svédasztalához hozzátartozik, hogy mindenki a maga szellemi, lelki értékét felrakja. Biztosan lesznek olyan vélemények, amelyek az enyémmel nem találkoznak, de a tolerancia pont azt jelenti, hogy én is tolerálom az ő meggyőződését - persze észérvekkel próbálok világosságot gyújtani -, de azt is elvárnám, hogy ők is próbálják elfogadni a mi meggyőződésünket.”

Ferenc pápa látogatása egy egy héttel megelőzi a csíksomlyói búcsút, de a katolikus egyház és az erdélyi magyar közösségek ezért a búcsú időszakát, az ottani programokat egy héttel kibővítették. Arra készülnek, hogy várhatóan szó esik Mindszenty József boldoggá avatásáról, illetve Márton Áron egykori erdélyi püspök boldoggá avatásának lehetőségéről.

(A rövid interjúra a budapesti Mária Rádió által szervezett sajtóbeszélgetés keretében került sor.)

Szólj hozzá!

Mire jó egy mini kompresszor?

Vannak olyan eszközök, amelyeknek otthon és ipari területeken is egyaránt nagy hasznát tudjuk venni - ezekről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Eljárás folyik a Haladás labdarúgó-csapat frissen kinevezett vezetőedzőjével szemben

Korábban két szombathelyi önkormányzati cégben dolgozóval szemben indult eljárás. Egyikük sem maradhatott a helyén.

Győri városi kitüntetésekhez várják a javaslatokat

Január 30-ig lehet Pro Urbe és díszpolgári címre jelölteket állítani.

Kilépett a pártból a Vas megyei LMP elnöksége

Németh Ákos, Gálffy Áron, és Hisham AbdulGhafoor is otthagyta a zöldeket.

Férfi kosárlabda Eb-selejtező - Hanga Ádám nélkül a magyarok

Február 20-án Szombathelyen folytatja a csapat.

Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzője

Rózsa Dániel a kapusedző, Jakab Ferenc a masszőr, míg Márkus Gábor a technikai vezető.

Távozott Zdravko Bošković az Egis Körmendtől

Lejárt a két hónapos szerződése.

A városvezetés most azon dolgozik, hogy Szombathely lakossága minél egészségesebb legyen

Mozgásra buzdítás, szűrővizsgálatok, egészséges étrend is szerepel a Viva Savaria programban.

A ChampSport menedzserirodához igazolt Pődör Rebeka

Jelenleg az SZKKA sikere a játékos számára a legfontosabb.

Téli autózás szabályai

Megérkezett a hűvös őszi idő, és a tél is itt van a sarkon. A hidegebb időjárás komoly fejtörést tud okozni az autósoknak, és bizony jobban oda is kell figyelniük arra, hogyan közlekednek. Lássuk, milyen szabályok vannak, melyeket a téli autózás során érdemes betartani.

Intercityvel ütközött egy sárvári sofőr

A hátsó ülésen utazott a vádlott élettársa és egyéves gyermeke is.

MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon

A Győr-Moson-Sopron megyei lakosok, az egyik legszorgalmasabban gyűjtöttek.

Forray: Az egész MTE-családnak össze kell fognia, hogy együtt érjünk el újabb sikereket

Sérüléshullám nehezíti a körmendi kosárlabda-csapat további szereplését. Most Durázi Krisztoferre vár hosszabb kihagyás.

Hogyan számíthatjuk ki az 1 m3 gáz árát 2025-ben?

A lakossági gázár kiszámítása gyakran bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Nem elég az 1 m³ gáz egységárát ismernünk, hiszen a végső költségeket számos tényező befolyásolja, mint például az alapdíj, a fogyasztási díj és a különféle adók. 2025-ben ezek az összetevők továbbra is meghatározzák a gázszámlák összegét.

Egy Vas és egy Győr-Moson-Sopron megyei parlamenti képviselő-jelöltet is bemutatott a DK

A párt mind a 106 választókerületben saját jelöltet állít a 2026-os választásokra.