A 41.Vasi Vasember triatlonversenyt rendezik szombaton Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2025-07-02 17:43:00
59 váltó és 414 egyéni induló áll rajthoz.

A szervezők a szerdai sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az ikonikus viadalon 59 váltó és 414 egyéni induló áll rajthoz. Elmondták, a jelentkezők számából is látszik a töretlen népszerűség. Ez volt az első magyarországi triatlonverseny még 1984-ben, így a sportág hazai bölcsőjének tekinthető Szombathely városa, illetve a Vasi Vasember. Érdekesség, hogy két sportoló, Kapolcsi Imre és Garami Árpád most is indul, eddig egyetlen versenyt sem hagytak ki, azaz 41. alkalommal állnak rajthoz, ezért nevezik őket "örökös vasembernek".

A szombathelyi rendezők hangsúlyozták, hogy nagy büszkeség számukra a verseny, hiszen rendre jó a hangulat, teltház van, és vannak még várólistások, akik reménykednek az indulásban.

Az 1500 méteres úszást a Csónakázó tóban rendezik, a 40 kilométeres kerékpározás - a városon belüli teljes útzár mellett - a környező településeken, döntő részben lankás terepen vezet majd - ez a "Vaskör" -, a futás a város egyik legszebb részén, a Múzeumfalun halad át. A verseny központja a Bartók Béla úton, az uszodával szembeni füves részen lesz színpaddal, frissítőközponttal, pihenővel.

A rendezvény 11 órakor kezdődik a férfiak egyéni és váltó versenyével, a szenior (40+) férfiak 11.15-kor, a nők és a vegyes váltók 11.30-kor rajtolnak, míg a "Próbáld ki a triatlont!" egyéni szereplői 11.40-kor. A dobogósok pénzdíjban is részesülnek, a győztesek 100 ezer, a második helyezettek 70 ezer, míg a harmadikok 40 ezer forinttal gazdagodnak.

Szólj hozzá!

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.