Több parkoló autónak is nekihajtott egy részeg sofőr Köszegen

ugytudjuk.hu 2025-07-04 08:14:36
Elkapták.

A Kőszegi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2025 februárjában lakott területen belül közepes fokban ittasan vezetett személygépkocsit. A sofőr – ittassága miatt – több parkoló autónak is nekiütközött, majd adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.

A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Egy órán belül kétszer okozott balesetet a gyirmóti Fittipaldi

Tette mindezt ittasan, majd mindkétszer elhajtott a helyszínről. 

A vihar a szombathelyi villamos áramszedőjét sem kímélte

Balesetveszélyes lett a kiállított közlekedési emlék.

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.