Esős, havas hétnek nézünk elébe

Fehér Buda 2019-01-28 06:57:00
Közben kemény mínuszokkal is meg kell birkóznunk.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben a csapadékzóna egyre keletebbre helyeződik, amelyből elsősorban esőre, havas esőre, majd főként délutántól havazásra is kell számítani. A reggeli, délelőtti órákban főként a középső területeken átmenetileg intenzív ónos eső is eshet. A Tiszántúlon a déli, másutt az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 0 és +7 fok között várható, délkeleten lesz a legenyhébb idő. Késő estére -2 és +2 fok közé hűl le a levegő.

Kedden lassan szakadozik, csökken a felhőzet, reggel már derült tájak is lesznek. A délkeleti, keleti megyékben még várható eső, havas eső, hó, illetve helyenként ónos eső sem zárható ki, de reggel már csak kevés helyen lehet csapadék. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között valószínű

Szerdán éjszaka többfelé alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely napközben többfelé tartósan megmarad. A keleti határnál kisebb eső, ónos eső, nyugaton néhol gyenge havazás előfordulhat. Napközben megélénkül a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és -8 fok között, a kevésbé felhős, havas tájakon -8 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható csapadék; nyugaton hó, másutt vegyes halmazállapotú. Az északi, északkeleti szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Pénteken reggel párás, foltokban zúzmarás idő várható, majd feloszlik a köd, és változóan felhős lesz az ég. Este nyugaton megnövekszik a felhőzet. Reggel a ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat, este nyugaton lehet eső, záporeső. A déli, délkeleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Forrás: met,hu

Szólj hozzá!

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének nézi mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.