Hűtlen kezelés miatt indult eljárás a megmenekültnek tűnt hospiceház vezetője ellen

Ugytudjuk.hu

2019-01-24 17:20:00
Egy éve a megszűnés szélén voltak, de a vég előtt jelentős adományokat kaptak. Nem sikerült elszámolni vele, de lehet, hogy nem is tudtak volna.

Összesen 22,5 millió forint hűtlen kezelés vádjával kezdődik meg a bírósági tárgyalása Gy. Barbarának, aki a hatóságok szerint nem a Szemem Fénye Alapítvány céljainak megfelelőn költötte a támogatásokat - derül ki a 24.hu csütörtöki cikkéből.

Ők vezette az egyébként Magyarországon egyedülálló Dóri Házat, amely súlyosan beteg (nem csak rákos) gyerekek számára biztosít családias környezetet, az ápolásban kimerült szülőkről veszi át a terhet hosszabb-rövidebb időre. Az alapítvány egy éve azért került a hírekbe, mert gyakorlatilag csődbe mentek, a nekik juttatott egyre kisebb összegű támogatások nem fedezték a költségeiket. A Dóri Házban az adósságaik miatt csak azért nem kapcsolták le az áramot akkor, mert az utolsó ott lakó gyerek lélegeztetőgépe miatt azt nem lehetett - írtam egykor a Magyar Nemzetben.

A hírek után jelentős adományokat kapott az alapítvány, úgy tűnt, hogy minden a helyére kerül, és nem csak megmenekülnek a bezárástól, hanem újra több gyereket is fogadni tudnak. Ez azonban újra veszélybe került az indult eljárás miatt - a 24.hu hozzáteszi, hogy az alapítvánnyal szemben továbbra is végrehajtás áll fenn.

A vádhatóság szerint Gy. B. az alapítvány munkatársainak külföldi továbbképzésére, valamint márkás ruhák vásárlására fordította az alapítvány vagyonának egy részét, ami nem felel meg az alapítványi céloknak.

A helyzetet az teszi bonyolulttá, hogy a Dóri Házat csak az alapítvány létrehozása után évekkel indították el, az alapíványi célok azonban nem változtak - elképzelhető, hogy hanyagságból. Míg eredetileg beteg gyerekek szállítására jött létre az alapítvány, a gyermekhospice szolgáltatásuk megkezdése után azt nem foglalták az alapítványi célműködésbe. A munkatársaik továbbképzését tehát csak bajosan számolhatnák el.

A ruhák vásárlása egyelőre nem világos, hogy mit takar, Gy. B. nem akart a 24.hu-nak nyilatkozni. Az viszont már ismert volt, hogy az alapítvány a egy adományboltot szeretett volna létrehozni, hogy részben annak bevételeiből finanszírozzák működésüket, amit a boltban eladtak. Az eladásra kínál adományok között ruhák és játékok voltak.

Fontos megjegyezni, hogy a Dóri Ház mostoha anyagi helyzetére a magyar jogszabályi környezet is kihatott. Amíg jelentős magánadományokat kaptak, nem volt gond a működésükkel, ám állami normatívára nem volt jogosult az gyermekhospice szolgáltatás, amit ők nyújtottak - egyedül az országban. A magánadományok elapadásakor nem volt más bevételük.

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.