Nagyon kihasználatlan a MÁV, nincs is pénz a felújításokra

Ugytudjuk.hu

2018-09-24 08:05:00

Harmadannyi utas használja a vasutat, mint negyven éve, a bevételek 18 százaléka származik csak a jegyeladásokból, a többit a magyar költségvetés állja az adófizetők pénzéből – foglalható össze a MÁV nem túl fényes helyzete Homolya Róbert, a MÁV vezetőjének interjújából, amit a Világgazdaságban jelent meg.

Három ülésből kettő üres az országos átlag szerint egy járaton, viszont a nagyobb városok elővárosi vonalainak nagy a kihasználtsága. Ez az eloszlás miatt nagyon távol áll attól a MÁV, hogy piaci alapon is működőképes legyen. Mivel fejleszteni is az elővárosi vonalakon éri meg, ott tervezik használni az új emeletes motorvonatokat is, amely 11 400 teljesen új ülőhelyet jelent ezeken a vonalakon. A többi vonalon lényegében nincs pénz a fejlesztésre.

„A felső vezeték nem azért szakad el, mert nincs karbantartva, vagy nem üzemképes, hanem azért, mert van a karbantartásnak, felújításnak egy olyan szintje, amelyre a társaságnak sajnos évtizedek óta nincs pénze.”

Nem tudom, hogy tudták-e, de egyelőre egyetlen vonalon tudnak a vonatok 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedni, ez pedig a Tata-Hegyeshalom távolság. Bár vannak vonatok, amelyek tudnának hasonló sebességgel haladni az ország más vonalain is, de a biztosító berendezés hiánya miatt erre nincs lehetőség. Homolya szerint ezek beszerzése és telepítése folyamatban van.

fotó: Máthé Zoltán / MTI

Szólj hozzá!

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány? 

Csütörtökön ismét összeül a szombathelyi közgyűlés

A rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi pontja lesz: az azbesztmentesítés.

Három hétig megváltozik a forgalmi rend a Kardán út és az Audi Hungária út körforgalmánál Győrben

Burkolatsüllyedés javítása miatt lezárják a körforgalom egy részét, a műszakváltások idején jelentősebb torlódásokra is számítani kell.

Nagy fogás: közel 61 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tárolt egy győrszemerei ingatlanban egy férfi - hiba volt

A csaknem 150 millió forint értékű dohányáru miatt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolja az ügyészség.

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.