Öten is megsérültek az elmúlt 24 órában a Vas megyei utakon

Fehér Buda 2018-09-20 08:52:00
Egy sárvári biciklist súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság területén egy súlyos és négy könnyű sérüléssel járó baleset történt tegnap. A rendőrök ezen kívül négy személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Sárváron egy kocsival közlekedő helyi férfi az Esze Tamás utca és a Nádasdy Ferenc utca körforgalmi csomópontjában elsodort egy, a védett úton haladó kerékpárost. A baleset következtében a biciklis az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan sérült.

A 8713-as számú úton Szombathely felől Nárai irányába tartott motorjával egy szombathelyi férfi az előtte haladó, de kanyarodási szándéka miatt megálló személygépkocsi hátuljának. A motoros a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.

Körmenden egy pótkocsis járműszerelvénnyel közlekedő halogyi férfi a Rákóczi utca felől a Dr. Batthyány utcába akart kanyarodni, de a manőver során ütközött a szemközti sávban érkező kocsival. A baleset következtében egy személy szerint könnyebben sérült.

A 87-es számú főúton Szombathely felől Kőszeg irányába tartott egy szombathelyi férfi, amikor Lukácsháza belterületén nekiütközött az előtte közlekedő, de forgalmi okból megálló autónak. Az ütközés ereje az előtte álló kocsinak lökte az autót. A baleset következtében két személy könnyebben sérült.

Szólj hozzá!

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.