Totál véletlen, hogy most van a legtöbb bejelentett orvos Magyarországon

Ugytudjuk.hu

2018-09-11 11:29:00
A kormánymédia ünnepelt, de korai az öröm.

Sosem dolgozott még ennyi orvos Magyarországon, 39 132 jelenleg praktizál jelenleg – hirdette öles betűkkel címlapján múlt hét kedden a Magyar Hírlap, amely a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozott.

Az egyszerű állampolgárban is felötlik a kérdés, hogy

  • miközben 341 betöltetlen háziorvosi körzet van az országban – talán épp az önében –;
  • a Honvédkórház az ellátási minimumok 60 százalékát tudja csak teljesíteni a hiányzó orvosok miatt  a szintén távozó Zacher Gábor szerint;
  • ha némileg lassult is, de folyamatos az orvoselvándorlás és aneszteziológust csak lasszóval lehet fogni;
  • mikor hónapos várólisták vannak a rutinbeavatkozásoknál is;
  • évente nem végez annyi orvos (nagyjából ezren), mint amennyi a 2016-2017 közötti növekmény (1534-gyel magasabb)

akkor itt valami nem stimmel.

Az ellentmondásról egy rövid kitérő: Vajda Mihály filozófus egy interjúban azzal indokolta, hogy miért kezdte kritikával illetni a kommunista hatalmat 1951-ben (bár maga is támogatta addig) és kérdéseket feltenni, mert a propaganda teleharsogta az országot:

„Azt már nem értettem, hogy miért kell azt hazudni, hogy egyre jobb a helyzet, és egyre nő az életszínvonal, amikor szemmel láthatólag egyre rosszabb minden, az életszínvonal pedig csökken.”

Az ellentmondást kutatva megkerestem hát a KSH-t, ám  a hivatal nem végez saját adatgyűjtést a dolgozó orvosok létszámáról, helyette többek között az ÁNTSZ és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatait kéri be – ezért utóbbiakat is kérdeztem a módszertanukról, illetve a számok emelkedésének magyarázatáról.

Sajnos csak a KSH – egyébként kimerítő – válasza érkezett be egy hét alatt. A hivatal kiemelte, hogy minden orvosnak és fogorvosnak nyilvántartásba kell felvetetnie magát, amikor praktizálni kezd. Ezt az ÁEEK vezeti és a nyilvántartás öt évre tekinti aktívnak az orvost. Minden ötödik év végéig az orvosoknak továbbképzéseket kell letenniük, ezzel lehet megújítani a nyilvántartást.

Megítélésük szerint egyszerűen pont egy olyan ciklus kezdődött el, amikor több orvosnak egyszerre kell megújítania magát a nyilvántartásban.

Hozzátartozik az is, hogy a hazánkban nem aktívak is sokáig benne maradnak a nyilvántartásban. Mint kiderült, a nyugdíjba vonuló és az elhunyt orvosok, illetve a külföldre vándoroltak is aktívként vannak nyilvántartva mindaddig, míg az ötéves ciklusuk le nem jár. Akár olyan is előfordulhat, hogy valaki több mint négy évig aktív, pedig már régen nem dolgozik Magyarországon orvosként.

Egy, a statisztikákra rálátó forrásunk szerint az is fontos, hogy a külföldi orvosok közül akik tehetik, hazajárnak letenni a szükséges vizsgáikat és megújítani a nyilvántartásukat arra az esetre, ha mégis visszatérnének.

Részletesebb képet csak az ÁNTSZ és az ÁEEK válaszai alapján tudnánk festeni, de az már a KSH válasza és a forrásaink alapján is kijelenthetó, hogy erősen túlzó az a hurráoptimizmus, amit a Magyar Hírlap próbált sugározni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.