Ungár szerint maga Kásler mondta ki, hogy a szociális dolgozók helyzete romlott az elmúlt tíz évben

Farkas Bazsi 2020-07-06 13:12:00
Az EMMI minisztere nem ül le vitázni a Vas megyei LMP országgyűlési képviselőjével.

A múlt héten hívta vitára Kásler Miklós, emberügyi minisztert Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. A vitán többek között a szociális szektorban dolgozók helyzetét is érintették volna. Kásler ma az interneten üzent Ungárnak, hogy nem megy el vele vitázni - ez már a szerkesztőségünknek küldött közleményből - amit alább változtatás nélkül közlünk is - derült ki. 

 

Vitára hívta Kásler Miklóst Ungár Péter

Az Egyenes Beszéd vendége Ungár Péter országgyűlési képviselő, LMP. IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: https://goo.gl/uo2kim LÁTOGASSON EL OLDALUNKRA: http://www.a...

 

Kásler Miklós a NER paródiájaként is értelmezhető „Miniszteri percek" című Facebook műsorában jelentette be, hogy nem hajlandó velem vitázni, mert állításaimmal szemben ő igenis megbecsüli a szociális dolgozók munkáját. 

Ezt azzal kívánta alátámasztani, hogy a bérük már a 2010-es szint 114 százaléka: ez azonban még az elmúlt tíz év gazdasági növekedését sem éri el, azaz maga a miniszter mondta ki, hogy a szociális dolgozók helyzete romlott az elmúlt tíz évben.  Arról pedig szót sem ejtett, hogy a szociális dolgozók miért nem jogosultak arra az egyszeri félmillió forintos bérkiegészítésre, amit az egészségügyi dolgozók megkaptak.

A fentiek fényében a miniszter megfutamodása bizonyos szempontból érthető, hiszen a legjobb érve is csak a saját állításának cáfolatára jó. A probléma csak az, hogy a szociális dolgozók nem a „Miniszteri percek" című műsor, hanem a valóság alapján ítélik meg a helyzetüket, ezért pontosan tudják, hogy ez a kormány levegőnek nézik őket. Azzal, hogy Kásler Miklós elmenekül a vita elől, valójában ezt ismeri el, ha ugyanis valóban javult volna a helyzetük, akkor nem bujkálna a dolgozószobájában a miniszter, hanem sorra látogatná az intézményeket és kampányolna az eredményekkel. 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

 

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.