Fotó: wikipedia.org

Több mint 3 órát spórolhatsz, ha a közösségi közlekedés helyett gyalog indulsz Szombathelyről Felsőőrre

Horváth Zoltán
2019. július 14. vasárnap, 13:58
Pedig az osztrák település itt van a szomszédban.

Történelmi, földrajzi, gazdasági indokai is lennének, hogy Szombathely minél erősebb kapcsolódási pontokat építsen ki Felsőőrrel (Oberwart), azonban a két, egymáshoz kb. 40 km-re lévő település között alig van hivatalos kapcsolat, pedig 1983-tól egymás testvérvárosa is. A kapcsolatok hiányáról tanúskodik az is, hogy 2018. decemberében az szombathelyi önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elé került, a megyeszékhely éves testvérvárosi tevékenységéről szóló beszámoló szerint Felsőőrrel tavaly mindössze 3 hivatalos program volt.

 

2017-ben pedig azon túl, hogy Felsőőr polgármestere ellátogatott a Savaria Karneválra, semmilyen kapcsolat nem volt a két város között, miközben a jóval távolabbi Kaufbeurennel tíz volt.


Pedig az lenne logikus, ha Szombathely legközelebbi szövetségese az egykor Vas vármegyéhez tartozó osztrák település lenne, ahol még mindig jelentős a magyar nemzetiséghez tartozók száma (saját iskolákkal és kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel) és ahová rendszeresen járnak át vásárolni, kirándulni a szombathelyiek. De a felsőőriek is szívesen veszik igénybe Szombathely szolgáltatásait.

 


Az autóval nem rendelkezők előtt azonban teljesen el van zárva az osztrák település és környéke. A Szombathely–Pinkafő vasútvonal, amely érintette Felsőőrt is 1888-ban épült ki, ám a vasfüggöny leereszkedésével a járatokat megszüntették, 1960 után pedig még a síneket is felszedték. Annyira nincs megoldás a vonattal történő utazásra, hogy az elvira.hu, a MÁV hivatalos mentrendközlő oldala, nem is ismeri sem a Felsőőr, sem az Oberwart állomásnevet.

 

 

Hoppon marad az is, aki autóbusszal próbálkozna az utazásra. A menetrendek.hu sem ismeri Szombathely testvérvárosát. A Szombathelytől Felsőőrre tartó utolsó nemzetközi járatokat


2017. április 26-tól szüntette meg az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.

 

 

Ha közösségi közlekedéssel akarjuk elérni, az egyébként autóval alig 40 percre lévő Felsőőrt, akkor a Google Mapstot hívhatjuk némi segítségért. A netes mamutcég útvonaltervezője szerint közel 11 óra alatt, többszörös átszállással mégiscsak elérhető Felsőőr a közösségi közlekedés kitartóbb megszállottjai számára.

 

 

De autó híján is jobban járunk a Google térkép szerint, ha inkább gyalog indulunk el, hiszen így több mint 3 órát tudunk megspórolni, és célunkat 7 óra 45 perc gyaloglással tudjuk elérni.

 


Miközben a testvérvárosi kapcsolatok döntő része kimerül olyan protokolláris eseményekben, amely során a városi delegációk gerincét kitevő politikusok jól járnak, hiszen világot láthatnak és még jól is vannak tartva pár napig, addig pont az ilyen gyakorlati problémák megoldására nincs elég figyelem, vagy akarat. Pedig fogadkozások voltak ez ügyben is bőven.

 

2013. tavaszán egy munkacsoportot is létrehoztak a két település közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében.  

 

A célok között akkor is a hajdani vasútvonal újraépítését emelték ki. Ezt úgy tűnik, hogy az osztrák fél vette csak komolyan. A cikkünk bevezetőjében említett 2018-as testvérvárosi beszámolóban leírt 3 tavalyi kapcsolatfelvétel közül a június 2-án, a két település
polgármestere közötti egyeztetésről az olvasható, hogy míg Georg Rosner, Felsőőr polgármestere (aki amúgy az akkori találkozó kezdeményezője volt) arról számolt be, hogy milyen lépéseket tett a Felsőőr–Szombathely vasútvonal helyreállítása érdekében, addig
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), polgármester csupán támogatásáról tudta biztosítani az osztrák felet, ám arról nem volt szó, hogy a magyar oldalon Szombathely mit tett a cél érdekében.

 

Az októberi önkormányzati választás után vagy változnak Szombathely külkapcsolati prioritásai, vagy maradnak a kevés gyakorlati haszonnal bíró protokoll események és abban bízhatunk, hogy legalább az osztrák oldalon kiépül a vasútvonal a határig és akkor csak addig kell gyalogolnia a szombathelyieknek.

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás