Nem hajlandó kiplakátolni az Ugytudjuk.hu-t a szombathelyi cég, mert fél a városvezetés megtorlásától

Farkas Bazsi 2018-08-16 19:35:00
Szerinte politikai jellegű hirdetésről van szó.

A héten indult el Szombathely és ezzel együtt az ország legfrissebb hírportálja az Ugytudjuk.hu. A lapot újságírók és az LMP parlamenti képviselője Ungár Péter alapította, ennek egyébként a nyilvános cégtárnak hála, két klikkel mindenki utána is tud nézni. Már a beköszönő írásunkban tisztáztuk a céljainkat és azt, hogy kormányfüggetlen újságként szeretnénk dolgozni. 

Lapunk hírét gyorsan felkapta az országos sajtó is, és, ahogy az lenni szokott egy kezdő vállalkozásnál megpróbáltunk hagyományos eszközökkel is az újságunk hóna alá nyúlni, így plakátot nyomtatunk és meg is egyeztünk a Szombathelyen monopolhelyzetben lévő vállalkozóval, hogy azokat kiragasztja.

Tegnap este azonban felhívott, hogy mégsem fog menni a dolog, ugyanis megnézte az újságunkat és arra a döntésre juttott, hogy nem akarja megütni a bokáját, ahogy ő fogalmazott sem Hende Csabánál, sem pedig Puskás Tivadarnál, így a korábban leegyeztetett munkát inkább visszamondaná.

Szerinte ugyanis ez politikai kérdés. Mondta ezt annak dacára, hogy plakátjainkon a logónkon kívűl semmi egyéb nem szerepel. Helyzetünk hasonlatos az egykori Magyar Nemzet szerkesztői által létrehozott Magyar Hanggal, aminek nyomását egyetlen magyar nyomda sem vállalta, jelenleg Pozsonyban nyomtatják.

@@fábryplakát_0.jpg@@

Megítélésünk szerint ilyen plakátok mellett a mieink is tökéletesen megférnének. Sajnos most van pár száz plakátunk, amit nem tudunk hova kihelyezni.

Ha te, kedves olvasó rendelkezel olyan felülettel, amin elfér az Ugytudjuk.hu reklámja, akkor jelentkezz nálunk Facebook-on vagy emailben az ezittaz kukac ugytujduk pont hu-n és máris helybe visszük az egyébként csodálatos minimalisa dizájnnal készült posztereket!

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.