Hamarosan társasházak épülnek a szombathelyi Farkas Károly utcai sporttelepen

Farkas Bazsi 2019-05-01 11:08:00
A terület 65 millió forintért cserél gazdát.

Sok minden téma volt tegnap a közgyűlésen, többek között a Farkas Károly utcai sporttelep is. A terület magánkézben van, évek óta a Arborétum Sportcentrum Kft tulajdona. A város 2008-ban elővásárlási jogot jegyeztetett be a területre azzal a céllal, hogy ha eladásra kerül, legyen valami kontrollja. 

A cég már 2016-tól kezdve nem üzemelteti sporttelepként a területet. Most az INTER-ALP Produkt Kft. jelezte, hogy 65 millió forintért megvásárolná a területet. 

A tegnapi közgyűlésen egy kérdés volt, hogy él e elővásárlási jogával a szombathelyi önkormányzat, vagy sem. 

Balassa Péter (Jobbik) képviselő kardoskodott amellet, hogy a város éljen elővásárlási jogával, mint mondta a területen társasházak fognak épülni, a megnövekedett forgalomra pedig nincsen felkészülve a környék úthálózata. 

Végül azonban arra jutottak a képviselők, hogy az önkormányzatnak nincsen 65 millió forintja arra, hogy éljenek elővásárlási jogukkal és megvegyék a területet, így lemondtak róla.


Hamarosan tehát újabb városi focipálya fog eltűnni. Persze a város fejlődésének nem lehet gátat szabni, és a lakások kellenek, de valahogy mégis van abban valami szomorú, hogy egy újabb grund tűnik el. 


 

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.