Fotó: Bonyhádi Zoltán

A Körmend edzője szerint csapata képes ledolgozni hátrányát az Alpok Adria Kupa döntőjében

Vágvölgyi Bálint
2019. április 14. vasárnap, 19:32
A horvát Skrljevo kilenc pontos előnnyel érkezik a piros-feketékhez.

Hosszú egyeztetés után megtalálták a felek a sűrű menetrend közepette az Alpok Adria Kupa döntő visszavágójának az időpontját. A szombati, győztes jászberényi bajnoki után hétfőn már pályára is lép az Egis Körmend, és megpróbál visszavágni a horvát Skrljevonak. Idegenben 76-67-re kaptak ki a vasiak, így egy tízpontos győzelem a kupa elhódítását jelentené számukra. Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője a BB1, kosaras szakportálnak nyilatkozott a hétfői mérkőzés előtt.

 

"Megvannak az elképzeléseink a Skrljevo ellen, hiszen egyszer már jól felkészültünk belőlük. Tudjuk, hogy mit kell játszanunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk és ledolgozzuk a hátrányunkat. Úgy gondolom, hogy hazai pályán, a szurkolóinkkal mi vagyunk a jobb csapat. Itthon képesek lehetünk arra, hogy ledolgozzuk a Horvátországban összeszedett hátrányunkat. De azt is hozzá kell tennem, hogy a kosárlabdában rengeteg múlhat az aktuális, napi formán is. Nehéz meccset játszottunk még tegnap Jászberényben, ezért nagy hangsúly van a regeneráción, hogy a játékosok készen álljanak az újabb kemény menetre. Negyven percen keresztül koncentrált játékra lesz szükségünk, jól kell járatnunk a labdát és megtalálni az üres embereket. Remélhetőleg ez elég lesz arra, hogy legalább tízzel nyerjünk. Mindenki bevethető lesz." - mondta Zollner.

 

Egis Körmend - BC Adriaoil Skrljevo

Alpok Adria Kupa, döntő, 2. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok, hétfő, 18:00

Körmend: Bradford - Németh Á. - Price - Hammonds - Delas.

Skrljevo: Williams - Uljarevic - Lebo - Yacoubou - Barnjak.

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás