Mi az alapvető probléma a győri Ipari Park bővítésének mostani verziójával?

Pintér Bence 2022-08-20 08:01:00
Egy szebb világban a dolog azzal indulna, hogy a városnak részletes tervei, stratégiája van arra, hogy milyen irányban és hogyan fejlődik, és ezt saját forrásból próbálja megvalósítani.

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Augusztus hónap legfontosabb győri témája mindenképpen az Ipari Park tervezett fejlesztése, és az ennek kapcsán szerveződő győrszentiváni civil tiltakozás, ami az elmúlt évek legintenzívebb hasonló tiltakozása lett: bő egy hét alatt 5585 aláírás gyűlt össze, azaz a helyi választópolgárok közel kétharmada írt alá a bővítés ellen.

Na de miért? Aki lemaradt volna, a lényeget pár pontban foglalnám össze:

  1. Augusztus elején kiderült, hogy az állam által finanszírozott (a város csak kölcsönt, nem támogatást kapott rá), kiemelt nemzetgazdasági beruházásként épülő tízmilliárdos, 350 hektáros, avagy óriási Ipari Park-bővítés Szentiván mellett lesz.

  2. Egyúttal az is kiderült, hogy a területen jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezet létesül, ahol „különösen veszélyes (pl. tűz, robbanás, fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges létesítményeket” lehet majd elhelyezni.

  3. Mindez csak azért derült ki, mert az átminősítés miatt kötelező volt lakossági fórumot hirdetni, amelyre a lehetetlen időpont ellenére kétszáz szentiváni ment el – városvezetéshez köthető politikus viszont egy sem. És senki nem akarta – és nem akarja még most sem – elárulni a szentivániaknak, hogy mégis mi a fenének kell pontosan a fent ismertetett besorolás.

Mindeközben a városvezetés – Dézsi Csaba András polgármester, a hozzá köthető bulldogok a közösségi médiában, illetve a közgyűlés álciviljei – mind azt harsogják, hogy itt bizony baloldali politikai hecckampány folyik a város fejlődése ellen, illetve helyi üzleti körök akarnak ingatlanspekulálni. Ja meg azt is, hogy a hónaljdezodor is robbanásveszélyes. Abszurd.

Mindezt úgy, hogy a baloldali politikusok a helyiek kérésére kifejezetten távolmaradtak az egész civil kezdeményezéstől, és azt leszámítva, hogy a DK-s Glázer Tímea és a civil Balla Jenő elmentek a lakossági fórumra, és ott röviden felszólaltak, tartották is magukat ehhez. Nem tematizáltak, nem akaszkodtak rá, nem folytak bele, nem gyűjtöttek aláírást.

Még csak az sem igaz, hogy az Ugytudjuk.hu, vagy én bújtottam volna fel bárkit bármire: a fórumról a helyiektől értesültünk, és annyiban járultunk hozzá az egészhez, hogy élőben közvetítettük a fórumot, és hírt adtunk az aláírásgyűjtésről.

Ezt az 5585 aláírást bizony a környezetüket féltő szentiváni civilek gyűjtötték össze. Ez az igazán félelmetes dolog a városvezetés számára, nem a Győrben gyakorlatilag nem létező baloldal.

Ezért Dézsi Csaba András miközben folyamatosan erről beszél, beszél arról is, hogy persze nagyon fontos a szentivániak életminősége, meg megérti, hogy aggódnak, és az őszintén aggódókkal – szemben a hecckampánnyal felbújtottakkal – majd fog is tárgyalni – persze amikor meghívták egy, az aláírásgyűjtők által szervezett fórumra, rögtön szabadkozott, hogy ott sem tudna többet mondani.

Kérdés, hogy válogatja majd szét Dézsi Csaba András az aggódó szentivániakat tényleg aggódó, és csak politikai motivációból aggódó csoportokra. A valóságban annyi történik, hogy a polgármester a lekezelő nyilatkozataival, a politikai hecckampány emlegetésével egész konkrétan magára haragít egy egész városrészt, akik éppen demonstrálták, hogy képesek összefogni.

És továbbra sem mond semmi konkrétumot, csak azt ígérgeti, hogy ha majd megépül az Ipari Park bővítése – ami ellen 5585 ember írt alá –, akkor majd minden egyes gyárat, üzemet akármit külön megvizsgálnak, hogy veszélyes-e.

Hogy klasszikust idézzünk: nem azt mondták, Csaba – nem erről szól az a petíció, ami az asztalán van.

A legelkötelezettebb Dézsi-híveken kívül nem tudom, van-e még olyan ember a városban, aki követi a politikát, és nem támadt még az a benyomása, hogy Dézsi Csaba András nagyon szeret beszélni arról, hogy ő bizony meghallgatja az embereket, de nagyon ritkán hallgatja meg őket valójában.

Nem szokott az ilyesminek jó vége lenni a szavazófülkéknél.

Hogy nézne ki ez egy szebb világban

A jelek alapján a városvezetés nem számított arra, hogy bárki is észreveszi ezt a lakossági fórumot, és jelek mutatnak arra is, hogy ha nyugodtan lement volna, akkor ez lett volna a rendkívüli közgyűlés egyik témája is. Most persze az a szöveg, hogy nem, nem is lett volna napirenden.

Mindenesetre az biztos nem volt tervben, hogy magárol a helyszínről, illetve a besorolásról érdemben megkérdezzék a helyieket, pláne az, hogy tájékoztassák őket, mi épül ide. Még az is lehet igaz, hogy a városvezetés tényleg nem tud semmi konkrétumot arról, hogy mi települne ide, de nem tartom életszerűnek, hogy a kormány a jelen helyzetben csak úgy puszira, tehát valami konkrét terv nélkül odaadjon 10 milliárd forintot.

A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy

egy szebb világban az ilyen nem úgy nézne ki, hogy egy eldugott lakossági fórum nyomán derül ki, hogy akár bűzös, robbanásveszélyes, szennyező üzem is épülhet a jövőben mondjuk a gyerekem iskolájától másfél kilométerre, és amikor kiderül, még a politikusok vannak megsértődve, hogy merészelnek tiltakozni ez ellen a helyiek.

Egy szebb világban – fordítsuk le: egy normális demokráciában, ahol nem veszik kutyába a választópolgárt – a dolog azzal indulna, hogy a városnak részletes tervei, stratégiája van arra, hogy milyen irányban és hogyan fejlődik, amit a közgyűlésen megvitatnak és megszavaznak, A és B verziók merülnek fel, mindegyikre készülnek tanulmányok, egyeztetnek a lakossággal, ismertetik a terveket majd hosszas megfontolás után helyben eldöntik a képviselők, hogy mi a legjobb a városnak.

Ehhez persze előre kellett volna gondolkodni, és marhaságok helyett – mint pl.: a hatodik látványterv legyártása a kulturális negyed nevű lázálomról – ilyen stratégiai kérdésekkel kellett volna foglalkozni. Lehetett volna 66 milliós Tankcsapda-koncert és még ennél is drágább Slade-koncert helyett céltartalékot képezni a költségvetésben, és egy előre meghatározott terv szerint, ütemezve, részletekben bővíteni az Ipari Parkot, és alaposan megválogatni, hogy milyen ipart akarunk még Győrbe telepíteni.

Nem tegnap derült ki, hogy el fog fogyni a hely, évekkel ezelőtt lehetett ezt tudni.

Szóval nem úgy kéne ennek mennie, hogy Budapestről megmondják, hogy mi hol fog épülni, aztán ezt még jól el is titkolják a lakosság elől, hátha senkinek nem tűnik fel. Nota bene: az akkor még csak jelölt Dézsi Csaba András kérdésemre válszolva 2020-ban azt mondta:

„Győr városában a gazdaságot színesíteni kell, a stabilitás érdekében újabb lábakat kell eresztenünk. Erre azt hiszem, képes vagyok, és meg tudom ígérni, hogy hatékonyan fogjuk képviselni Budapesten a várost, és nem Budapestről fogják megmondani, hogy mi történjen Győrben.”

Most azt mondja, hogy „ez egy kiemelt kormányzati beruházás, ha oda akarnak tenni valamit, oda fogják tenni, nincs kecmec”.

Ismét klasszikussal szólva kérdezhetjük akkor a fenti idézet kapcsán: de sikerült?

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.