Hatvan éve, 1962. július 1-jén lépett hatályba az a rendelet, amely megszűntette a felnőtt férfiak egymás közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolatának büntetését – emlékezik meg a Háttér Társaság közleménye.
Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat, illetve ahogyan Kertbeny Károly előtt nevezték: szodómia – többnyire halálbüntetéssel való – megtorlása évszázadokra vezet vissza. Az 1566-ban keletkezett Kassai Jogkönyv halálbüntetést írt elő a szodomitákra, ahogyan Mária Terézia 1770-ben hatályba lépett törvénykönyve, a a Constitutio Criminalis Theresiana is, és bár utóbbi hivatalosan csak az osztrák tartományokban lépett életbe, a magyar bíróságok mégis alkalmazták egyes passzusait.
Az 1878-as hírhedt Csemegi-kódex 241. paragrafusa a „férfiak között véghezvitt fajtalanság”-ként nevezi meg e cselekedetet és az állattal való fajtalansággal együtt „természet elleni fajtalanságot” vétségnek – és nem bűntettnek! – tartja. A vétséget elkövetőt a törvény egy évi fogházbüntetéssel sújthatta. A Kódex több módosításon is átesett 1945-ig, majd a háború utáni átdolgozásban az eredeti jogforrás egy szocialista általános résszel bővült. A hatályos büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása (BHÖ) című dokumentumban a természet elleni fajtalanság még mindig csak a férfiakra vonatkozott, és nem csupán vétségnek, hanem már bűntettnek minősült és börtönnel szankcionálták.
1961-ben a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvét jelző 1961. évi V. törvény vonatkozó paragrafusainak módosításával viszonylag haladó jogszabály keletkezett: nem büntették tovább a felnőtt férfiak beleegyezésen alapuló kapcsolatát.
A cselekmény, azaz a fajtalanság csak akkor minősült bűntettnek, ha azt erőszakkal, fenyegetéssel stb. kényszerítették ki, illetve kiskorúval (ekkor 20 év alatti), netán másokat megbotránkoztató módon követték el. További érdekessége a jogszabálynak, hogy azonos nemű személyeket említ, azaz a szankció nemcsak a férfiak közötti cselekményekre vonatkozik, mint a Csemegi-kódexben. A miniszteri indoklás szerint a nők ugyanazon elbírálás alá kell, hogy essenek, mint a férfiak, hiszen a társadalmi veszélyesség azonos és a „nemi érdeklődés abnormális irányba fejlődésének (...) veszélye” nők között is „fennforog”.
Ez a jogszabály-módosítás – habár korántsem jelentett az LMBTQI közösségnek teljes felszabadulást, a társadalmi hozzáállás miatt a legtöbben továbbra is rejtőzködve kényszerültek élni - méltán tekinthető történelminek, ugyanis
Magyarország a melegség dekriminalizálása terén néhány, jóval fejlettebb demokráciát is megelőzött, többek között Angliát (1967), az egykori Német Szövetségi Köztársaságot (1969), Kanadát (1969), Ausztriát (1971), Finnországot (1971) és Norvégiát (1972) is.
A magyar büntető törvénykönyv következő jelentős módosításakor 1978-ban a beleegyezési korhatárt leszállították a 20 életévről a 18. életévre. A rendszerváltozást követően az LMBT-szervezetek több ízben követelték a beleegyezési korhatár egységesítését a hetero- és homoszexuális kapcsolatok tekintetében
Számos beadvány született e tárgyban, míg végül európai uniós, valamint Európa Tanácsi bírálatok után, illetve a Magyar Alkotmánybíróság határozatát követően, 2002. szeptember 3-án az Alkotmánybíróság megsemmisítette a BTK 199. paragrafusát és ezáltal a beleegyezési korhatár az azonos és különnemű párok esetén azonos szintre (14 éves kor) emelkedett.
