Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
„A Gyurcsány ebben a világban nem főnév, és nem tulajdonnév. A Gyurcsány valójában jelző. A Gyurcsány egy magatartást, egy viselkedést leíró jelző. Azt a magatartást, hogy az istennek nem akar elmenni, itt van és küzd, és csinálja. [...] Hogy megölhetetlen, hogy kitartó, hogy küzd, és volt elég álnok, pimasz, szemtelen, hogy ahelyett, hogy eltűnt volna, a saját világában egy viszonylag sikeres pártot is szervezett. [...] Csapatot épít és pártot épít ez a fickó. Azt mondom, hogy ne védekezzetek. Mást ajánlok. Akarjatok Gyurcsányok lenni – mondta a DK elnöke a választást értékelő beszédében, hogy aztán slusszpoénként egy
Je suis Gyurcsány
feliratú jelvényt varázsoljon elő.
Ha valakik erre sűrűn bólogatva helyeselnek, mondván, úgy legyen az idők végezetéig, az pont Orbán Viktor, a Fidesz, a NER-elit. Nem véletlenül építették a propagandájukat (elsöprő sikerrel) arra, hogy az emberek minden ellenzéki politikusban Gyurcsány klónját lássák, Mini Feriként gondoljanak rájuk. Nekik aztán nincs ellenükre, hogy egyre többen akarjanak Gyurcsányok lenni, Gyurcsánynak látszani.
Amennyiben van a NER-nek jelszava, csakis az lehet:
Száz Mini Ferit, ezeret!
„A Nemzeti Együttműködés Rendszerének természetes része a mindenkori parlamenti ellenzék is” – szól a NER 2010-es programja.
És tényleg: ennek a rendszernek pont olyan ellenzék kell, mely annak természetes része, mely nem lebontja vagy destabilizálja, hanem fenntartja azt. Egy Gyurcsány Ferenc által dominált ellenzék pont ilyen. Ezt egyébként a választás előtt hónapokkal is ugyanígy gondoltam, szóval ez nem utólagos indulat vagy bűnbakkeresés.
2021. október 23-án, az Elk*rtuk kritikájában írtam le az Ugytudjukon: ezek ketten sokkal inkább hasonlítanak, mint különböznek.
Elk*rtuk: önleleplező NER-konteómozi
Ahogy peregtek a 2006 őszéről szóló film képei, jelenetei, mind jobban felerősödött bennem ugyanaz az érzés, ami a Kurszk tengeralattjáró tragédiájáról 2019 januájában bemutatott mozialkotásnál kerített hatalmába. Mint ismert, az orosz elnök, a katasztrófa elhibázott kezeléséért sokak által felelősnek tartott Vlagyimir Putyin egyszer sem jelenik meg a filmben.
Orbán és Gyurcsány (mindketten egy fanatizálható hívekből álló politikai szekta élén állva) kölcsönösen egymásból élnek, egymásból merítik az erejüket, nem kizárják, hanem feltételezik egymást.
Ma is ezt gondolom: azzal, ami 2006 tavaszán, a választási kampányban, majd 2006 őszén az őszödi frakcióülésen, utána pedig Budapest utcáin történt, maga Gyurcsány Ferenc ajándékozta a kétharmadot Orbán Viktornak. S éppúgy jórészt neki köszönhető, hogy ezt a kétharmadot azóta sem tudta senki elvenni tőlük. Mert ehhez pont egy olyan figura kell, akinek elég híve, rajongója van ahhoz, hogy nélküle ne legyen ellenzéki összefogás, ugyanakkor elég taszító és lejáratott már ahhoz, hogy vele pedig ne lehessen ellenzéki győzelem.
„Olyan, hölgyeim és uraim a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ. Ez az önazonosságnak a megtagadása, az identitás feladása, a választók lelkének, álmának elárulása. Ilyen nincs. Képzeljétek el, hogy a demokraták Amerikában republikánus embert választanak elnökjelöltnek” – mondta Gyurcsány a fentebb már idézett beszédében.
E gyurcsányi szavak az orbáni világlátás tükörképe. Pont Orbán Viktor az, aki folyton azt sulykolja: akivel az általa vezetett jobboldal csatázik, az a „baloldal itthon, a nemzetközi baloldal körös-körül” vagyis pont Orbán az, aki a pro-NER/kontra-NER törésvonalat próbálja egy hagyományos jobboldal-baloldal szembenállásként láttatni.
Melyben leghűségesebb segítőtársa: Gyurcsány Ferenc.
Akiknek mondataiban az a legkevesebb, hogy az ellenzéki főáram baloldali közösségként, (lássuk be, tulajdonképp baloldali centrális erőtérként) való aposztrofálásával megsért, a baloldalnak alárendelt statisztává fokoz le sok, az összefogást sokszínű, de egyenrangú társulásnak felfogó szavazót (köztük engem, a baloldalinak magát egyáltalán nem tartó zöld liberálist is) akik minden, a posztkomcsi baloldallal, illetve személy szerint Gyurcsány Ferenccel szembeni viszolygásuk, fenntartásuk dacára az összefogásra szavaztak. Nem gond, megszoktuk már.
Csakhogy ezzel önmaga hitelteleníti az azt bizonygató mondatait, hogy volt helye a Jobbiknak is az összefogásban, csak azért, mert valaki jobboldali, nem szabad kiszorítani, megalapozatlan vád, hogy a Jobbik többet vitt, mint hozott, stb. Valójában sok jobboldali (vagy egész egyszerűen: nem baloldali, középutas, kívülálló, bizonytalan, zöld, liberális, stb.) nagyon is azért nem szavazott az összefogásra, mert ő is úgy gondolta, mint Gyurcsány Ferenc. Hogy ez nem különböző világnézeti oldalakhoz tartozó egyenlő felek összefogása, hanem (ahogy Gyurcsány és a Fidesz is mondja) egy baloldali irányítású (értsd: Gyurcsány-vezérlésű) centrális valami, ahol jobboldali (vagy akár a szimplán nem baloldali) jelölt úgyse győzhet, vagy ha mégis, akkor csak Gyurcsány bábjaként.
A Mini Feri-narratívát épp Gyurcsány véste be igazán a szavazók agyába.
Nem véletlenül tettem ki címlapképnek eme véleménycikkhez kollégám, Vágvölgyi Bálint, lapunk fotószerkesztőjének montázsát:
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Ahol Gyurcsány és Orbán együtt focizik, a labda pedig, amit rúgnak: Márki-Zay Péter feje. Akit mindkettőjüknek érdekében állt politikailag kinyírni. S aki valóban rengeteg hibát, kampánybaklövést elkövetett, de akinek a felemelkedését a jobbos, liberális, zöld, centrista, bizonytalan, kívülálló előválasztók révén pont az hozta el, hogy róla (akkor még) egyes kormánypártiak is elismerték: nem Gyurcsány embere. Sokan (köztük én is) azért szavaztunk rá, mert felismertük, hogy Gyurcsány, illetve a DK előválasztási előretörése súlyos tehertételévé válhat az összefogásnak. Nem véletlenül próbálta olyan görcsösen ráhúzni a Fidesz Gyurcsányt a Mini Ferinek elkeresztelt Márki-Zay-ra.
Gyurcsányt és a benne hívőket ezek nem érdeklik. És Feri tényleg nem megy el. Itt marad a nyakunkon, mint egy vokstaszító mágnes, vagy Pintér Bence szavaival élve: örökké betonsúly lesz bármilyen politikai alakulat lábán.
Nem lehet tenni semmit? Örökké ott lesz rajtunk a Fletó-átok? Valamit tenni nyilván mindig lehet. Meg lehet próbálni elmagyarázni fentieket az ellenzékieknek, de közülük pont azok nem fogják érteni és elfogadni, akiknek kéne: a Gyurcsány-hívők. Hát akkor mi lesz? Semmi különös.
Gyurcsány Ferenc egyszer majd ugyanúgy fog megbukni, ahogy Szájer József, ahogy Borkai Zsolt, ahogy Heinz-Christian Strache, s ahogy majd egyszer Orbán Viktor is. Most nem feltétlenül szexügyekre gondolok. Hanem a karaktergyilkosság aranyszabályára: nem olyan dolgot kell találni, ami a célszemély ellenségei szemében elítélendő, hanem olyat, mely a hívei, támogatói előtt kompromittálja, teszi politikai hullává.
Előbb-utóbb lesz ilyen dolog, s akkor a két legnagyobb politikai egyház bálványai ledőlnek. Csak kérdés, milyen sorrendben? De mindegy is. Ha Orbáné, akkor nincs többé szükség Gyurcsányra a rezsimváltáshoz, de ha Gyurcsányé, akkor is elhárul az egyik legnagyobb akadály Orbán megbuktatása előtt. Akárhogyan lesz: Orbán és Gyurcsány egymásból táplálkozó politikai ikrek. Túl sokáig egyik se létezhet a másik nélkül. Tehát aki az egyiket politikailag elintézi, annak a másikkal se lesz annyira nehéz dolga.
