LMP: Orbán utolsó költségvetése igazságtalan és pocsék

Fehér Buda 2021-05-09 13:55:57
A párt szerint a költségvetés nem foglalkozik a megélhetési válsággal.

Orbán Viktor utolsó költségvetése igazságtalan és pocsék, mert nem foglalkozik a megélhetési válsággal - mondta az LMP társelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Kanász-Nagy Máté felidézte: az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány miatt kialakult válság alatt több tízezer vállalkozás szüntette be tevékenységét, százezrek veszítették el munkájukat, családok milliói kerültek teljes bizonytalanságba.

Hozzátette: erre nem reagál a héten beterjesztett költségvetés, nem adja vissza az elveszített bevételeket. Nem jut pénz a bajba jutott kis- és középvállalkozások támogatására, az álláskeresési járadék időtartamának emelésére, szociális kiadásokra, a családi pótlék emelésére és a nyugdíjak érdemi emelésére sem, amelyeknek a reálértéke az infláció alatti emelés miatt romlani fog - sorolta, hozzátéve, hogy nagyon kevés pénz jut a költségvetésben az oktatásra is.

Hozzátette: az LMP-nek és az ellenzéki pártok szövetségének az a feladata, hogy felkészüljön a kormányzásra, és olyan programot alkosson, amely tartalmazza az új költségvetés irányvonalait. Szavai szerint két fő irányvonala van ennek a költségvetésnek, a megélhetés és az élhető környezet megteremtése. A megélhetéssel kapcsolatban kiemelte a progresszív adórendszert, amely az alacsonyabb keresetűeknél hagy többletjövedelmet hagy. Szükségesnem nevezte a családi pótlék és a nyugdíj érdemi emelését, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) megélhetésének segítését többek között újrakezdési támogatással, rezsitámogatással és a bérleti díjak átvállalásával, valamint az álláskeresési járadék időtartamának visszaemelését 9 hónapra.

Az élhető környezet megteremtésébe tartozik a környezetvédelem visszaépítése és támogatása, a közlekedés zöld fejlesztése, a légszennyezettséget csökkentő beruházások, fejlesztések támogatása. Ide tartozik a gazdaság zöld újranyitása is - mondta, példaként említve a munkahelyteremtő energetikai beruházások támogatását, mint a panelházak és családi házak szigetelését végző kkv-k segítése.

Szólj hozzá!

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.