Kiképzés közben egy 1800 éves pénzérmet talált egy izraeli katona

Vágvölgyi Bálint 2021-02-10 06:03:06
Szakértők szerint különlegesen ritka kincsre bukkantak.

Kiképzés közben egy 1800 éves pénzérmet talált egy katona Észak-Izraelben - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az i.sz. 138-tól 161-ig uralkodó Antoninus Pius római császár képmása látható a ritka bronzérmén, amelyet Haifától keletre, a Menasse-fennsíkon talált kiképzése közben a kövek között a kiskatona. Azonnal szólt feljebbvalójának, aki értesítette az Izraeli Régészeti Hivatalt (IAA). Az IAA érme szakértője szerint különlegesen ritka kincsre bukkantak, amelyet talán éppen egy római katona veszített el 1800 éve ezen a helyen.

Eddig 11 hasonló érmére bukkantak Megiddótól és Ciporitól Tiberiásig és Harbelig Izrael területén. Egyik oldalán a császár profilja, másik oldalán pedig a szíriai holdisten egész alakos képe látható. Géva városában verték őket, "Géva Filippi népe, 217 évben" felirattal. Avner Acker, a Bar Ilán egyetem kutatója szerint ez az évszám nem a mai, Jézus születésétől kezdett időszámítást követi, hanem azt, hogy a római hatóságok hány évvel korábban adtak városi, pénzverési jogot az adott településnek.

Abban az időben Izrael földjén az attól kezdve eltelt évek számát verték a helyi pénzekre, amikortól a római hatóságok elismerték városi jogaikat és státuszukat. Géva város szerepel Josephus Flavius írásaiban, leírása szerint a Jezréel-völgy peremén fekvő dombokon található. Heródes király veterán lovas katonákat telepített le ezen a helyen.

Az i.sz. 66-tól 70-ig tartó zsidó felkelés idején, amelyet Flavius a Zsidó háború című könyvében örökített meg, helyi és római egységek indultak Gévából a Beit Searim nevű városnál lévő zsidó harcosok ellen. A legtöbb kutató szerint a Mismar Haemek kibuc közelében található Tel Abu Sosa nevű domb rejtheti az egykori Géva városát. A Bar Ilan Egyetem ásatásai tavaly nyáron erődítmények és épületek maradványait tárták fel a hellenisztikus korszaktól a bizánci korszakig (i.e. 300- i.sz. 7. század) ezen a helyen.

Szólj hozzá!

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.