fotó: MTI archívum

Hende Csaba is felszállt a Brüsszelt terrorizmus támogatásával vádoló dilivonatra

Unyatyinszki György
2019. április 2. kedd, 14:26
"Hány ártatlan európai embernek kell még meghalnia e felelőtlen politika miatt?"

Kedden felszólalt Hende Csaba az Országgyűlésben, aminek témája a Magyarországon terrorizmus gyanújával elfogott F. Hassan volt. Bár elvileg egy volt honvédelmi miniszternek tudnia kellene, hogy épp egy szövetségeséről beszél, az Európai Uniót a "terrorizmus brüsszeli finanszírozásával" vádolta meg.

 

F. Hassannál a hatóságok találtak egy bankkártyát, amit egy menekültügyi program keretében kapott - a gyanú szerint a görög hatóságokat megtévesztve kapott menekültstátuszt -, ezt akarja immár egy hete összemosni a Fidesz egy valódi EU-s programmal. Csakhogy ezt a kártyát nem az EU, hanem az ENSZ programja keretében kaphatta Hassan, azaz önmagában a brüsszelezés is erős céltévesztés.

 

 

Az Európai Bizottság szóvivője egyébként jelezte, hogy a kártyákon lehet, hogy valóban nem szerepel név, de annak azonosítóját és az azt használó menekült nevét rögzítik, az lekövethető. Ez igaz az ENSZ és az EU által kiadott kártyákra is, melyeken nagy összeg sosem szerepel, csak annyi, amennyi a menekültek alapvető emberi szükségleteinek fedezésére elegendő.

 

Ezek után Hende feltette a kérdést:

 

"Hány ártatlan európai embernek kell még meghalnia e felelőtlen politika miatt?"

 

via 444

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás