3 hír találató a(z) "1242 - A Nyugat kapujában" cimkével ellátva.
30 millió forintot kapott a Kálomista Gábor fia által vezetett cég, hogy marketingelje a Nyugat kapujában című filmet
2025. augusztus. 14. 14:45
Megint átrajzolódott a 2 és fél milliárd forintos állami támogatást kapott tatár film produkciós cégének tulajdonosi köre. Március óta a Blokád producere is a tulajdonos lett.
Tavaly november óta összesen 8 végrehajtást indítottak a milliárdokkal megtámogatott, tatár filmet gyártó produkciós céggel szemben
2024. július. 02. 16:50
Az eredeti tervek szerint idén májusban mutatták volna be a Nyugat Kapujában című filmet, de egyelőre csend van a premiert illetően.
Komolyan átrendeződött a 2 és fél milliárd forintos állami támogatásból forgó tatárjárás-film tulajdonosi háttere
2023. Április. 17. 12:31
Március elején ügyvezetőt cseréltek a Nyugat Kapujában Kft.-nél. Az új ügyvezető az összes tulajdonos tulajdonrészét átvette. A projekt eddigi atyja, Sipos Kornél kikerült a céghálóból.