Vérfagyasztó, ahogy ebben a videóban a rendőrök kiásnak egy holttestet

ugytudjuk.hu 2019-02-27 14:15:00

Az ügy maga klasszikusan krimibe illő, ezt olvasva Derrick felügyelő is elismerően bólogatna:

  • két barátnő összeveszett 2017 májusában
  • az konfliktusnak egy halálos fojtás lett a vége
  • a gyilkos 44 éves asszony egy ismerősével közösen az áldozat házának udvarában elásta a holttestet
  • majd ott élt, miközben az áldozat családját mindenféle történetekkel nyugtatta a hollétével kapcsolatban
  • 2018 júliusában aztán az eltűnt asszony miatt eljárás indult a szegedi kapitányságon
  • felvetődött a gyanú, hogy életellenes cselekmény lehet a háttérben
  • gyanús is lett az eltűnt nő egyik barátnője

Így aztán

a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályával együttműködve, 2019. február 26-án helyszíni szemlét tartott az említett háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

Erről készült videót itt nézheti meg, de a történetet ismerve elég hidegrázós:

Emberölés Szegeden

Ismerősét fojtotta meg egy nő Szegeden. A holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban.

A 44 éves nő ellen emberölés, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, azóta mindketten őrizetben vannak, rövidesen előzetesben lesznek.

(a történetet a police.hu biztosította)

Szólj hozzá!

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is.