Valakik megpróbálták lefoglalni a Mindenki Sárvárért Mozgalom domain nevét

Fehér Buda 2019-06-16 16:25:00
A dolog érdekessége, hogy nem is Sárvárról, hanem Kunszentmiklósról próbálkoztak.

“Érdekes dolgok történnek Sárváron” - mondta Németh Zsolt az Ugytudjuknak azzal kapcsolatban, hogy valaki, vagy valakik, megpróbálták megvenni a Mindenki Sárvárért Mozgalom domain nevét. A sárvári ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje azt mondja, hogy megdöbbenve figyeltek fel arra a tényre, hogy a mindenkisarvarert.hu domaint Kunszentmiklóson próbálták regisztrálni, illetve lefoglalni.

Németh Zsolt elmondta, hogy a mozgalmuk azért alakult, mert szeretnék, hogyha Sárváron az ellenzéki erők, kivétel nélkül, teljes egyetértésben együtt lennének, közösen gondolkoznának és a város jövőbeni töretlen fejlődéséért együtt dolgoznának. A képviselő szerint rengeteg probléma vár még megoldásra a városban, ilyen például a parkolás problémája, vagy a sárvári utak állapota. Németh úgy tapasztalja, hogy az utóbbi időben előjöttek olyan hangok, amelyek rosszindulatból, az önös céljaik érdekében, vagy esetleg néhány tízezer forintért gyengíteni akarják a sárvári összefogást. 

Németh azt üzeni ezeknek a hangoknak, hogy a városban két releváns politikai erő van: a jelenleg regnáló Fidesz, illetve a Mindenki Sárvárért Mozgalom és a Híd a Jövőnkért Egyesület keretében szakmapolitizáló összefogás. Azt mondja, hogy bárki, aki ezeken az erőkön túl a saját önös céljait, vagy esetleg a felbérlői érdekeit tartja előbbre valónak, azok semmiképp sem a város érdekében kívánnak fellépni, hanem a jelenlegi hatalmat támogatják.

A sárvári képviselő szerint a városnak az az érdeke, hogy erős lobbiereje legyen, és azoknak is lehessen képviselete, akiknek eddig nem volt. Azt mondja, hogy az összefogás a gyengéknek védelmet, a rászorulóknak segítséget, a tehetségeseknek védelmet nyújtana, miközben tisztességes hozzáállást biztosítanának a közpénzekhez. Németh végül azt is elmondta, hogy szívesen látják az összefogásban azokat, akik ezeket az eszméket támogatják.
 

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.