Vajon ki lesz januártól a Haladás Sportkomplexum igazi ura?

Farkas Bazsi 2020-12-08 08:01:00
És mennyi pénzt tesz majd el annak ügyvezetője? Illés Károly 1 millió 500 ezer forintért látta el a posztot, a mostani ügyvezető mindössze 600 ezer forintot keres.

Szombathely az állam üzemeltetésébe adja a Haladás Sportkomplexumot - hangzott el a múlt héten szerdán, egy sajtótájékoztatón, amit Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője tartott.

A létesítményt - mivel eredményes közbeszerzést, a stadion megléte óta nem tudtak lefolytatni - az építés lebonyolítására létrehozott önkormányzati cég, a Haladás Sportkomplexum Üzemeltető Nonprofit Kft. üzemelteti. Az állami üzemeltetés pedig úgy nézne ki, hogy a cég teljes egészében állami tulajdonba kerülne. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A polgármester december 2-án tette meg az erre vonatkozó határozati javaslatát, a határozat pedig december 4-én meg is született

A lényegi rész pedig így szól:

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy határoz, hogy Haladás Sportkomplexum hasznosítását, az ott folyó feladatok teljesítését felajánlja a Magyar Állam részére.

Az Önkormányzat kifejezi szándékát arra vonatkozóan, hogy a Magyar Állam képviselőivel együttműködve kerüljön kidolgozásra egy olyan, mindkét fél érdekeit szolgáló jogi konstrukció, amely alapján - az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Haladás Sportkomplexum Üzemeltető Nonprofit Kft. önkormányzati üzletrészének Magyar Állam javára történő átruházásával - a Haladás Sportkomplexum hasznosítását jövőben a Magyar Állam végezné.

Vagyis az épület, a vagyon az a városé maradna, a finanszírozást pedig az állam végezné. 

Nem kevés pénzről van szó

Az előterjesztés szerint ugyanis 

2018-ban 244 millió forintot
2019-ben 59 és fél millió forintot
2020-ben pedig 37 és fél millió forintot fizetett ki az önkormányzat a stadion üzemeltetésére. Ezeket címkézve a bérlők kapták meg.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy 2019-ben és 2020-ban az egyik fő bérlő a Haladás VSE 300 - 300 millió forintot kapott az államtól, hogy a bérleti díjat fizetni tudja.

Mindezek mellett az önkormányzat 2019-ben, még további 45 millió forint, eddig még vissza nem fizetett, tagi kölcsönt is adott a cégnek. 

Azzal pedig szinte senki sem számol, hogy az épület állapotát karban kell tartani, felújítási alapot képezni, ezek ha most nem is képezik tárgyát az üzemeltetésnek, az éves költségekben akkor is jelentkezni fognak.

Egyelőre elég sok a kérdés azzal kapcsolatban, hogy hogyan is folytatódik a Haladás Sportkomplexum története. Korábban ugyanis, a szombathelyi fideszes városvezetés alatt volt olyan szombathelyi egyesület, amelyet a közgyűlési döntés ellenére nem engedtek be a létesítménybe.

Vagyis a korábban a Sportkomplexum és a Haladás VSE között megkötött szerződés szerint, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia este 10 és reggel 6 óra között edzhetett volna a komplexumban. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A kérdésre, hogy mennyire lesz biztosítva a sportolási lehetőség a jövőben azoknak az egyesületeknek, amelyeknek a nevében nincsen benne a Haladás szó, Nemény azt válaszolta, hogy ők meg fognak tenni mindent annak érdekében, hogy az állami fenntartás mellett is mindenkinek nyitva álljon a létesítmény ajtaja. 

Ezeket a szabályokat mindenképpen sziklaszilárdan kell lefektetni az átadás átvételkor, különben a szombathelyi egyesületek ki lesznek szolgáltatva az állam, vagyis a kormány, vagyis a Fidesz kénye-kedvének.

Az is kérdés egyelőre, hogy ki lesz az immár állami tulajdonú cég ügyvezetője, és mennyi fizetést kap majd. 

Íme a lista, hogy eddig kik, milyen juttatásért látták el a cég ügyvezetését:

  • 2014. 01.10 – 2014. 09.30.  – Illés Károly (bruttó 1.500.000 Ft/hó)
  • 2014. 02.27. – 2014. 06.01. –  között kettős ügyvezetés volt, Tóth Mihály volt a másik ügyvezető, díjazása bruttó 300.000 Ft/hó volt
  • 2014. 10. 01 – 2017. 12.31. – Szondy Szilvia (600.000 Ft/hó, 2015. 07.01-től 1.200.000 Ft/hó)
  • 2018. 01.01. – 2018. 03.28.  – Ár János (1.200.000 Ft/hó, ügyvezető és gazdasági vezető munkakört egy személyben látta el)
  • 2018. 03.29.  – 2018. 08.31. – Rácz-Racker Viktória (600.000 Ft/hó)
  • 2018. 09.01. – 2019. 10.31.  – Gál Sándor (600.000 Ft/hó)
  • 2019. 11.01. – 2020. 09.30. – Jagodits Rómeó (600.000 Ft/hó)
  • 2020. 10.01. – Kovács Cecília (600.000 Ft/hó)

Vannak olyan információk, hogy a helyi Fidesz örülne neki, ha ismét a párt városi alelnöke, Bucsu független polgármestere, Gál Sándor lenne a cég ügyvezetője. Gált ügyvezetősége alatt az ellenzék leginkább azzal támadta, hogy csupán érettségivel rendelkezik. Úgy értesültünk, hogy Gál időközben beiratkozott a Közigazgatási Egyetemre, ez akár azt is jelentheti, hogy megpróbálnak minden akadályt elhárítani, ami az újra kinevezésének útját állhatja. 

Címlapfotó: Város és klubvezetők ünneplik a Haladás 100 éves születésnapját 2019-ben (fotó: szombathely.hu/Ohr Tibor)

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.