Ungár Péter: A szociális dolgozókról megint elfeledkezett a kormány

Bazsó Bálint 2020-11-09 18:48:00
A szociális dolgozók heti egy alkalommal történő tesztelése miért nem történik meg, különös tekintettel az idősotthonokra, ahol mind a lakók, mind a dolgozók óriási veszélynek vannak kitéve? –  kérdezi Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszteréhez címzett írásbeli kérdésében Ungár Péter, az LMP képviselője.

Az LMP Vas megyei képviselője szerint a most bejelentett intézkedések kapcsán a kormányzat és Orbán Viktor az egyik legfontosabb területről ismét elfeledkezett.

"Egy szóval és főleg egy intézkedéssel sem foglalkozik a szociális dolgozókkal, akik pedig frontvonalban küzdve legalább annyira veszélyes, megterhelő és felelősségteljes munkát végeznek megalázóan alacsony fizetésért, mint az egészségügyben vagy az oktatási területen dolgozók."

- írja közleményében a politikus, aki emlékeztet: Ráadásul azok, akiket a szociális területen dolgozók látnak el – mint például az idősotthonok lakói – a különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak.

Az LMP ezért követeli, hogy a szociális szféra dolgozói is kapják meg az egyszeri ötszázezer forintos bérkiegészítést. Emellett mielőbb szükséges az egészségügyi és szociális bértábla egységesíteni, ami mintegy 100 ezer forint azonnali fizetésemelést jelentene a szociális szférában. Erre azért is van szükség, mert az ágazatból 15 ezer dolgozó hiányzik, a munkatársak többsége pedig nyugdíj közelben van, így drámai következményei lesznek, ha a kormány nem emeli a béreket.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.