Ungár: Balázsy lapos kúszásban közlekedik, csak nehogy bármiben is véleményt kelljen mondania

Farkas Bazsi 2019-08-28 15:59:00
Az LMP országgyűlési képviselője üdvözölte Jordán Tamás díszpolgári címét.

Balázsy Péter tegnap hivatalosan is polgármesterjelölt lett, ám ígértéhez képest nem mondott le a megyei jegyzői pozíciójáról, valamint továbbra is közpénzen folytat politikai kampányt - mondta Ungár Péter az LMP parlamenti képviselője egy mai, szombathelyi sajtótájékoztatóján. 

Ungár üdvözölte Jordán Tamásnak, a Weöres Sándor Színház igazgatójának adományozott díszpolgári címet. 

A képviselő azt is elmondta, hogy szerinte Balázsy Péter lapos kúszásban közlekedik, csak, hogy ne kelljen véleményt mondani azoknak a képviselőknek a tevékenységéről, akik tegnap nem szavazták meg Jordán díszpolgári címét és, akikkel Balázsy sorsközösséget vállalt. 

Azt pedig Ungár felháborítónak tartotta, hogy bár az egész művész és színház világ örömmel vette tudomásul Jordán kitüntetését, a Fidesz ezt nem szavazta meg, sőt, azt is mondták, hogy ha ismét hatalmat kapnak, ezt vissza fogják vonni. 

A politikus azt mondta, hogy attól, hogy Takátsné szerint Jordán Tamás megosztó, még Szombathely kulturális élete ellen szavazott. 

Újságírói kérdésre a lex Balázsy kapcsán Ungár azt mondta, hogy mivel időközben Miskolcon is a jegyző lett a Fidesz polgármesterjelöltje, így a törvényjavaslatot egy miskolci szocialista képviselővel közösen nyújtják be. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.