Újra 7 évesnek éreztük magunkat a Kisvakond járgányai között

Nagy Donát 2020-08-04 10:44:04
Faautó, pedálos repülőgép és egy Puli is előkerült.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Egy vasi településre vitt utam, miután megtaláltam G. Attila hirdetését az interneten. A leírás szerint egy működő, motorral ellátott, egyébként fából épült kiskocsin szeretne túladni. Én ugyan nem szerettem volna vásárolni, de a képek láttán igen érdekesnek tűnt a kisautó. A nap végén viszont egy egész kupac, különböző méretű kocsi között találtam magamat.



Attila korábban Bangkokban élt, ott tanulta ki az üvegszálas építés fortélyait. A falon lógó képeken teljes méretarányú sportautókban ülnek a mosolygó emberek, ezek jó része ráadásul motorral ellátott, abszolút működő kocsik. Több versenyautóhoz is készített már karosszériaelemeket, de teljes készletet is alkot olykor. 

A kisebb üvegszálas karosszériák alá többnyire pedálos szerkezetek, vázak kerülnek. Ezek Magyarországon csak három kerékkel rendelkezhetnek

- mondta a műhelyben Attila.

A vázszerkezetet egy másik helyen készítik, erre épül rá az üvegszálas test. Ehhez először habkartonból kell megalkotni a sablont, erre munkálják rá az üvegszálat. A végén jön a festés, ami egyben a védőréteget is alkotja, ugyanis a nap UV sugárzása pár év alatt teljesen tönkretenné az anyagot.

Én már látom is a szemem előtt, ahogy a Balaton egyik településén ilyen menő járgánnyal hajtok ki a kölcsönzőből, mint a Kisvakond a felhúzhatós kocsijával. De Attila szerint egyelőre még nem kaptak rá itthon a vállalkozók a hasonlóak vásárlására, üzemeltetésére; inkább magánemberek veszik meg őket kedvtelésnek.

A fa kiskocsit már készen vásároltam, és szerettem volna, ha jó gazdát találok neki. Ez most úgy néz ki, sikerült is, egy magyar ember vette meg tőlem, kiállítási darabnak szánja a gyűjteményébe.

A fa vázszerkezet ránézésre aprólékos munkával készült, a meghajtásról egy Yamaha robogó motorja gondoskodik. Kormány, gáz, fék, minden működik rajta, látszik, hogy alaposan átgondolta a mester az építést.

A flotta további érdekességeket is tartalmaz, lemezből készült kétfedeles vadászgép és Volkswagen Kübel is parkol a műhely előtt. Ezekben olyan pedálsor található, mint anno a Moszkvics gyermekautó alatt.

Ezek amolyan prototípusok, de mire a készítőjük végzett velük, azt mondta, többet már nem szeretne ilyent építeni. Szóval megmaradtak egyedi példányoknak.

Attila most egy elektromos meghajtású, napelemmel felszerelt kocsin dolgozik, ennek a hajtása már megvan, éppen a karosszéria számára faragja ki a habkartont.

A műhelyben rengeteg érdekes dolgot mutatott, hiszen nem csak üvegszálból, de fémszálból is készülnek autóformák - ezek díszként fognak funkcionálni. Képzeljük csak el, milyen lehet telefuttatva borostyánnal!

Hát ez micsoda?

- kérdeztem a túránk végén.

Ja, ez csak egy Puli, a magyar autótípus, annak is az egyetlen, kabrió verziója.

- bontotta ki a ponyvát, és tűntek elő a vélhetően Ikarus lámpabúrák.

Igaz, mivel utóbbi szintén elektromos hajtású, így nincsen kipufogója, azaz nem is lenne hová a Kisvakondnak betömnie a kolbászkát.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.   

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.