Újabb rendkívüli közgyűlést hív össze az ellenzék, reagálva a Molnár Miklós-botrányra

VPP 2019-01-14 12:08:00
Az Éljen Szombathely közgyűlési frakció szolidaritását fejezi ki Molnár Miklós felé.

Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) a rabszolgatörvényről szóló rendkívüli közgyűlésen el merte mondani véleményét, miszerint ő a választókat képviseli, nem mellesleg gazdasági szakember, aki tudja mit jelent a túlóra egy gyári dolgozónak, hiszen jómaga éveken keresztül volt egy gyár igazgatója. A napirendet megszavazta, ezzel utat engedett a vitának és a rabszolgatörényről való döntésnek. A szavazáson egyébként nem vett részt, konkrétan a teremben sem tartózkodott.

A retorzió nem is váratott sokat magára. Ahogy azt lapunk is megírtata, egy önkormányzati közlemény szerint - amit szerkesztőségünk meg sem kapott - Dr. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester a mai nappal megvonta az alpolgármesterre átruházott hatásköreit.

Erre válaszul Az Éljen Szombathely közgyűlési frakció újra rendkívüli közgyűlést kezdeményez, hogy az októberi választásokig biztosítani tudják a város működőképességét. 

 

"Az Éljen Szombathely közgyűlési frakció megdöbbenve értesült arról, hogy Puskás Tivadar polgármester kicsinyes politikai bosszúból kockáztatja a város működőképességét, és megvonta Molnár Miklós alpolgármester jogait. Mindezt azért, mert az alpolgármester szavazatával napirendre kerülhetett a szombathelyi dolgozók életét hátrányosan érintő rabszolgatörvény tárgyalása.

 

Az Éljen Szombathely frakció szolidáris Molnár Miklóssal, egyben felelősséget érez a város működőképességéért. Ezért nem hagyja, hogy a városnak ne legyen költségvetése, hogy a városi intézmények, cégek dolgozói és családjaik a Fidesz frakció felelőtlensége miatt ne kapjanak fizetést, hogy a közösen elfogadott városi fejlesztések leálljanak.

 

Rendkívüli közgyűlést kezdeményezünk, hogy a működőképességet az októberi önkormányzati választásokig tervezhető módon biztosítsuk! Felszólítjuk Puskás Tivadart, hogy mandátuma kitöltéséig a város életét hosszútávon befolyásoló intézkedést ne hozzon, ügyvezető polgármesterként lássa el feladatát.

dr Nemény András

frakcióvezető, Éljen Szombathely frakció"

 

 

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.