Újabb beszerzés, most NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vesz a Magyar Honvédség

Nagy Donát 2020-11-19 17:33:28
Szinte folyamatosan vásároljuk a különböző hadfelszereléseket. A mindenféle harcjárművek egy repülőgépek után a rakéták következnek.

A Magyar Honvédség NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága csütörtökön az MTI-t.

Úgy fogalmaztak: a korszerű rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a

haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza azt az oltalmazási képességét, amelyet a rendszerváltás utáni leépítésekkel vesztett el.

Most éppen katonai szállító repülőgépeket vásárol Magyarország

Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága kedden az MTI-t. Fotó: Wikipedia A két KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről szóló szerződést kedden Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója - közölték.

Az 1976 óta szolgálatban álló, most leváltandó szovjet Kub-komplexumokhoz képest az új eszközökkel sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága és ugyancsak sokszorosára emelkedik az egyidejűleg megsemmisíthető célok száma, azaz a légvédelem harci lehetősége. A NASAMS ezen túlmenően olyan légi támadó eszközökkel - például pilóta nélküli repülőgépek (drónok), illetve csapásmérő robotrepülőgépek - is fel tudja venni a küzdelmet, amelyekkel szemben a magyarországi légvédelem eddig nem, vagy csak rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezett.

Beröffentették a Leopardokat: Zajlik a magyar harckocsizók átképzése

A Magyar Honvédség által közreadott képeken jól látszik, hogy a magyar harckocsizók már a Leopard 2A4-es páncélosokon gyakorolnak. A katonák az akadályelemek leküzdése mellett a harcjármű fegyverzeti eszközeinek és irányzó műszereinek a használatát is elsajátították - írják a Honvédelem.hu-n. Mint ismert, a Magyar Honvédség 44 vadonatúj Leopard 2A7+ vásárol.

A közleményben idézik a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: Magyarország légterének védelmében kulcsszerepet játszanak azok a korszerű, földi telepítésű légvédelmi rakétarendszerek, melyeket 2023-tól kap meg a honvédség.

A világ egyik legkorszerűbb gyalogsági harcjárművét kapja a Magyar Honvédség

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség, ezzel Magyarország a NATO-kötelezettségeinek tesz eleget - közölte a beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága szerdán. Közleményük szerint a Rheinmetall Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten.

A NATO-ban elterjedt, az amerikai főváros védelmét is biztosító NASAMS rendszerekkel a szövetségi követelményeknek leginkább megfelelő megoldást választotta a Magyar Honvédség - tette hozzá.

Maróth Gáspár úgy értékelt:

történelmi lépésről van szó, hiszen a magyar légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ilyen arányú fejlesztésen.

 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.