Most éppen katonai szállító repülőgépeket vásárol Magyarország

Nagy Donát 2020-11-17 17:05:47
Fegyverkezünk: a német Leopard 2 tankok, PzH 2000 lövegek, Lynx harcjárművek és a török Ejder Yalçın terepjárók után hamarosan egy brazil vállalattól veszünk két KC-390-ast.

Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága kedden az MTI-t.

Fotó: Wikipedia

A két KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről szóló szerződést kedden Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója - közölték.

A megállapodás értelmében a honvédség úgynevezett rámpás szállítógépeket kap, amelyekkel hadműveleti körülmények között is képes lesz 23 tonna tömegig nagyméretű terhek, katonai felszerelések, járművek és személyi állomány (80 felszerelt katona vagy 60 ejtőernyős) célba juttatására. Különleges kialakítása révén a gép alkalmas rossz terepviszonyok közötti fel- és leszállásra, továbbá ejtőernyős légideszant-műveletek kiszolgálására is. Felszereltsége lehetővé teszi a vészhelyzeti kimenekítést, valamint nagy létszámú beteg- és sebesültszállító feladatok végrehajtását is - olvasható a közleményben.

Beröffentették a Leopardokat: Zajlik a magyar harckocsizók átképzése

A Magyar Honvédség által közreadott képeken jól látszik, hogy a magyar harckocsizók már a Leopard 2A4-es páncélosokon gyakorolnak. A katonák az akadályelemek leküzdése mellett a harcjármű fegyverzeti eszközeinek és irányzó műszereinek a használatát is elsajátították - írják a Honvédelem.hu-n. Mint ismert, a Magyar Honvédség 44 vadonatúj Leopard 2A7+ vásárol.

Kiemelték, hogy a beszerzéssel a honvédség teljesen új képességgel gyarapodik. A KC-390-es típus alkalmas harci repülőgépek légi utántöltésére, valamint saját hatótávolságának és repülési idejének növelése érdekében üzemanyag felvételére repülés közben. Ez a beruházás a NATO számára is hiánypótló fejlesztést jelent a régióban - jegyezték meg.

A közlemény szerint Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a 2018-ban beszerzett, főként személyszállításra használható A319 és a Falcon 7X repülőgépek mellé a nagyméretű terhek hadszíntéri célba juttatására is alkalmas KC-390-esek 2023-24-ben megérkeznek Magyarországra. "Ezzel teljessé válik a honvédség légi szállítási, kimenekítési, légideszant- és légi utántöltő képességének fejlesztése" - idézték a kormánybiztost.

A világ egyik legkorszerűbb gyalogsági harcjárművét kapja a Magyar Honvédség

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség, ezzel Magyarország a NATO-kötelezettségeinek tesz eleget - közölte a beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága szerdán. Közleményük szerint a Rheinmetall Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten.

Jackson Schneider, az Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar kormány és a Magyar Honvédség az ő terméküket, a "piacon fellelhető legkorszerűbb többfeladatú szállítógépet választotta". Elmondta, hogy Portugália után Magyarország a második európai ország és NATO-tagállam, amely a KC-390 mellett döntött. "Egy kiemelkedően hatékony repülőgéptípusról van szó, köszönhetően a sebesség, a hasznos terhelés és a többfeladatúság példátlan kombinációjának" - fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Szólj hozzá!

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.

Kedden megválaszthatja az Országgyűlés Magyarország új köztársasági elnökét

A TISZA Párt frakciója kezdeményezte az államfőválasztás augusztus 11-re való kitűzését - a kormánypárti jelölt személye ugyanakkor egyelőre nem ismert.