Svájci tudósok végre kiderítették, mi a hosszú élet titka

Fehér Buda 2019-09-10 17:25:00
Van benne valami!

Svájci tudósok szerint jót tesz a szervezetnek, ha hetente néhányszor lefekszünk aludni pár órára délután. A kutatók ugyanis arra jutottak, hogy az extra szunya a felére csökkentheti a szívroham vagy a stroke kockázatát.

A tudósok a Heart című lapban hozták nyilvánosságra a kutatásuk eredményét, azt írják, hogy nem muszáj órákat aludnunk délutánonként, néhány percnyi szemlehunyás is már csodákra lehet képes.

A kutatásba 3462 embert vontak be, mindegyikük 35 és 75 év között volt. Összesen öt évig figyelték, hogy miként alakul a kísérletben résztvevők egészsége attól függően, hogy alszanak-e délután, vagy sem. A kutatásban résztvevők több mint fele egyáltalán nem aludt délután, közel 20 százalékuk hetente egyszer vagy kétszer dőlt le délután, 12 százalékuk pedig háromszor, vagy annál többször aludt ebéd után, de olyan is volt, aki a hét minden napján kidőlt.

Az öt év alatt 155 szívrohamot vagy stroke-ot figyeltek meg a résztvevők között. A kutatók ebből végül arra jutottak, hogy ha valaki hetente egyszer vagy kétszer lefekszik délután, akkor 48 százalékkal kisebb az esélye arra, hogy hasonló keringési problémái lesznek a jövőben.

Angol tudósok szerint ugyan van összeköttetés az alvás és a keringési betegségek között, de nem ez az egyetlen faktor. Szerintük heti 150 perc mozgással, mediterrán étrenddel, és a koleszterinre való odafigyeléssel lehet csak igazán elkerülni a hasonló epizódokat.

Egy glasgow-i kutató viszont más felvetéssel állt elő, szerinte ugyanis csak azért csökkent az ilyenfajta megbetegedések száma azoknál, akik hetente egyszer vagy kétszer tartanak csendes pihenőt, mert alapjáraton egészségesebb életmódot folytatnak. Arra is rávilágított, hogy a lustább társaik, akik mondjuk hetente ötször, vagy többször alszanak délután, sokkal jobban ki vannak téve az egyéb megbetegedéseknek, például a megfázásnak.

(Mirror)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.