Továbbra sem tudni, miért esett ekkorát a felvett gépészhallgatók száma egy év alatt

Ugytudjuk.hu

2019-08-06 08:13:00
Az ELTE szerint minden rendben van a szombathelyi gépészképzéssel.

Múlt héten foglalkoztunk azzal, hogy idén kevesebb hallgatót tudott felvenni az ELTE SEK, a 10 százalékos létszámesésből pedig a gépészképzés is jócskán kivette a részét, idén feleannyi nappalis gépészhallgató kezdi meg egyetemi tanulmányait, mint egy évvel ezelőtt, és harmadannyi, mint ahányat a szak indulásakor első alkalommal felvettek.

Éppen ezért megpróbáltunk utánajárni a szakot 2017 óta gondozó, budapesti központú Informatikai Karnál, mi történhetett. Az alábbi kérdéseket tettük fel:

  • Mi az oka, hogy az egy évvel ezelőttihez képest nagyságrendileg feleannyi gépészhallgatót vettek csak fel?
  • Van-e még olyan szak, ahol hasonló mértékű esés tapasztalható? Ha igen, melyik szak?

Az Informatikai Kar dékánjától az alábbi választ kaptuk, azt változtatás nélkül közöljük:

Az ELTE Informatikai Kar minőséget garantál a második legmagasabb ponthatárral, nemzetközi környezetben versenyképes képzéseket kínál, mesterszakot indított és EU-s kettős diplomás képzést készít elő. A szombathelyi duális gépészmérnöki képzés a 2015-ös alapítása óta mára az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű képzése (az összes hallgatói létszám 150 fő, ebből mintegy 100 fő duális hallgató, beleértve 2019 szeptemberében kezdőket), az angol nyelvű képzést is figyelembe véve emelkedik a gépész hallgatók száma.

Szóval egyelőre nem derült ki, mi az oka, hogy esik a nappalis gépészhallgatók száma.

Pedig fontos lenne kideríteni, mivel azon kívül, hogy a szombathelyi adófizetők is külön támogatják a szombathelyi gépészképzést, ez valóban a szombathelyi kampusz egyik húzó szakja lehetne. Ha jól működne.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.