Továbbra sem álltak neki a szombathelyi Aréna óvoda felújításának

Farkas Bazsi 2019-02-23 08:24:00
Illés Károly fideszes alpolgármester nemrég PR interjút adott, a felújításnak indított óvodáknál pont az Aréna utcait nem említette. De más szombathelyi ovinál is van gond rendesen.

2017 augusztus 28-án zárt be a szombathelyi Aréna utcai óvoda, amelyet jelenleg egy másik épületben, a Petőfi Sándor utcában, a régi Püspöki iskola helyén üzemeltetnek. Az épület eredetileg iskolának épült, így 18 millió forintot kellett arra költeni, hogy a kicsik igényeire szabják a berendezést. Átalakították a mosdókat, étkezőt építettek a gyerekeknek.

Az eredeti tervek szerint 2018 szeptemberére már a megújult épületben ünnepelhette volna Szombathely legrégebbi óvodája fennállásának 50. évfordulóját, az első közbeszerzési eljárásban azonban 410 millió forintos ajánlat érkezett a munkára, ami a rendelkezésre álló összeg duplája. 

Az óvoda felújítása TOP-os pályázatból lenne fedezve, ami azt jelenti, hogy az Európai Unió címkézett támogatásáról van szó, amihez viszont nem lehet hozzátenni.

Ugyanez történt a Vásárcsarnoknál is, ahol 800 millió forinttal lépte túl a keretet a legkedvezőbb ajánlatot tett vállalkozó. 

De mit lehet ilyenkor csinálni? 


Egyetlen egy dolgot, új tervek készülnek, amik olcsóbb megoldásokkal operálva az árhoz szabják az elképzeléseket. Ezt szokták csak szárazon műszaki tartalom csökkentésnek hívni. 

 
Illés Károly Szombathely fideszes alpolgármestere, a párt következő polgármester-jelöltje tegnap adott egy PR interjút a Fidesz közeli frisss.hu-nak. Az óvodák felújítását érintő kérdésre a következő választ adta:

….Most a Csodaország Bölcsőde, a Mesevár, a Szivárvány és a Benczúr Óvoda felújítása kezdődhet meg.

A felsorolásból csupán három intézmény hiányzik, pont azok amelynek a kivitelezésével problémák vannak. Úgy tudjuk, hogy a Gazdag Erzsi Óvodában ugyan volt nyertes vállalkozás a közbeszerzési pályázaton, ám a cég végül nem vette fel a munkát az ovinál. 


Pikánsabb a helyzet a Vadvirág Óvodában, ahol a kivitelező 75%-ban készült el a munkával, majd egyszerűen levonult a munkaterületről. Úgy értesültünk, hogy egyelőre senki sem tudja, hogy mi történt, de az építkezés félbemaradt. Hogy hogyan fogja ezt a helyzetet megoldani az önkormányzat nem tudni. Előfordulhat, hogy a maradék munkára egy új közbeszerzést kell kiírni. 

Az Aréna utcai óvodában sem kezdtek neki a munkának. Ahogy fentebb írtuk 2018 szeptemberére kellett volna átadni az épületet, most azonban úgy néz ki, hogy a legközelebbi lehetéseg időpont erre, 2020 szeptembere lesz.

Feltéve, hogy eredményes lesz az Aréna közbeszerzése.

Így már kicsit árnyaltabb az a sikertörténet, amit Illés elmesélt, tekintve, hogy a lassan káoszba fordult felújítások és a megkezdett óvoda kivitelezések aránya 3-3. 

Ahogy arról az Ugytudjuk.hu elsőként beszámolt, Illés Károly lesz a Fidesz polgármester-jelöltje. Illés látványosan kezd egyre többet szerepelni a Fidesz közeli médiában. A köztudottan a sport iránt enyhén szólva is közömbös Illés  múlt hétvégén Győrben jelent meg a Falco-Szolnok Kupa döntőn. Úgy tudjuk a Falco győzelme esetén Illés lett volna az, aki átadja a csapatnak az aranyérmet, legalábbis az szombathelyi Fidesz elképzelései alapján. A helyszínen azonban azt közölték, hogy az MKOSZ-nél nem így mennek a dolgok. 


 

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.