Több tucatnyi történelmi jelentőségű épület omolhat össze Bejrútban a robbanás miatt

Fehér Buda 2020-08-15 09:46:17
Az UNESCO próbálja megmenteni a felbecsülhetetlen értékkel bíró épületeket.

Nagyjából 60 történelmi jelentőségű épület került az összeomlás szélére a bejrúti robbanást követően. Az épületeket azonban nem hagyják veszni, az UNESCO azt mondja, nemzetközi összefogással próbálják majd megmenteni a sérült kastélyokat. A robbanást követően összesen legalább 8000 házban keletkezett kár, az epicentrumhoz közel található két kerület is, ahol rengeteg a műemlék.

Bejrút keleti szomszédságában is kárt tett a katasztrófa, itt található a Sursock múzeum is, amely Libanon egyik legjelentősebb gyűjteményének ad otthont. De kár keletkezett az amerikai egyetem archeológiai múzeumában, több galériában és templomban is.

Az augusztus negyediki robbanás miatt 170 ember halt meg, hatezren megsérültek. A katasztrófához hasonlót még sosem látott az ország, akár 15 milliárd dollár lehet a károk összértéke. Azt viszont még nem tudni, hogy mitől is gyulladt be az a 2750 tonnányi ammónium-nitrát, amit a város kikötőjében tartottak. A libanoni erőkkel karöltve az FBI, de francia és más nyomozó egységek is beszálltak az ügy felgöngyölítésébe, együtt talán megtalálják majd a robbanás felelősét.

Az UNESCO azt mondja, hogy az egész világról rengeteg segítség érkezett az országba, a szervezet azt vállalta magára, hogy segíti megmenteni Bejrút kulturális örökségét. A libanoniak ugyanis attól félnek, hogy a sérült épületekhez most olcsóbban juthatnak hozzá a mágnások, ha ez bekövetkezik, akkor a többésgüket valószínűleg lebontanák, hogy modern építményeket húzzanak fel a helyükön. 

Közben a libanoniak egyre mérgesebbek a kormányuk fellépése miatt, ezért csütörtökön Libanon parlamentje megszavazta a szükségállapotot az országban, aminek köszönhetően bevonulhat a hadsereg Bejrútba. Az országban már évek óta nőnek a feszültségek, mivel a jelenlegi kormány egyre kendőzetlenebbül mutatja ki a korrupt voltját, a képviselők most valószínűleg attól félhetnek, hogy a robbanás után zavargások következnek be az országban, aminek következményeképp megdőlhet a regnáló hatalom.

Forrás: The Guardian

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.