Már több mint 30 éves a legöregebb csuklós busz Szombathelyen

Bazsó Bálint 2020-10-24 13:13:00
Bár az új városvezetés elkötelezett az elmúlt években nagyon leromlott állapotú és korú buszpark lecserélésében, a város kormányzati segítségre aligha számíthat.

A tavalyi önkormányzati választás során mindkét politikai oldal megígérte, hogy új, korszerű típusokra cserélik a városi buszokat. Erre jó okuk is volt, ugyanis a 46 szombathelyi autóbuszból több olyan is van, amelyik tavaly ünnepelte a 30. születésnapját, az autóbusz flotta átlagéletkora pedig már 14 év.

Az autóbuszállomány elöregedéséről tudott az előző városvezetés, rendszeresen elő is került a téma a közgyűlésen, ennek ellenére utoljára 2011 decemberében érkezett hét darab szóló busz.

Ez a mennyiség természetesen még arra sem volt elegendő, hogy az állomány átlagéletkorát szinten tartsa, ráadásul az öreg, korszerűtlen járművek jelentős légszennyezése mellett az utazási komfort is leromlott az elmúlt években.

És bár az elmúlt években nagyon sok új buszt állítottak forgalomba, a város akkori, fideszes vezetésének lobbierejéből arra már nem futotta, hogy Szombathelyre is érkezzenek új buszok.

68 új autóbuszt adnak át az országban, az ÉNYKK-hoz egy sem kerül belőlük

Szerdán írta meg az MTI, hogy a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Credo és 43 Man/Neoplan új autóbuszt állítanak forgalomba az ország közlekedési központjaiba. A Credók normál padlómagasságú, légkondival felszerelt buszain 82 férőhellyel, ebből 51 ülőhellyel rendelkezik, ráadásul a buszok wifivel felszereltek.

Így nem véletlen, hogy a helyhatósági választás során is téma volt a buszok kérdése: Mind a Fidesz, mind az Éljen Szombathely Egyesület új, korszerű környezetbarát buszokat – sőt, Balázsy Péter, a Fidesz polgármesterjelöltje még a régóta vágyott villamost is – ígért a szombathelyieknek. 

Az önkormányzatot sújtó elvonások miatt persze kérdés, hogy mikor érkezhetnek a megígért új buszok, mindenesetre a városvezetés lapunknak megerősítette, hogy továbbra is céljuk a buszok fiatalítása.

"Szombathely az egyoldalú kormányzati döntések következtében a tömegközlekedés fejlesztéséből és korszerűsítéséből kimaradt. Nem történt sem a korábbi városvezetők, sem az országgyűlési képviselő részéről jelentős erőfeszítés arra, hogy méltóbb módon utazhassanak a szombathelyiek a település életében fontos helyi járatokon"

– mondta lapunknak Németh Ákos, klímapolitikáért és fenntartható fejlődésért felelős tanácsnok, aki emlékeztetett: az elmúlt tíz évben vált a megyeszékhely buszállományának technikai állapota csaknem elfogadhatatlanná.

"Az új városvezetés a korábbi ígéretéhez híven elkötelezett a szombathelyiek életminőségének jobbá tétele mellett, melynek egyik fő eleme a tisztább levegő biztosítása."

Horváth Soma, városüzemeltetésért is felelős alpolgármester kérdésünkre válaszolva emlékeztetett: legutóbb 2011. decemberben érkezett helyi használatra 7 darab CREDO BN 12 típusú szóló kivitelű autóbusz. 

"Nagyon beszédesek a számadatok is: a legidősebb csuklós autóbuszunk 31 éves, a csuklós állomány átlagéletkora pedig 23,1 év. Ezekből az adatokból is látszik, hogy mekkora lemaradást kell rövid idő alatt pótolni; érdemes azt is figyelembe venni, hogy a gazdasági válság előtt könnyebben sor kerülhetett volna a mulasztás jóvátételére. Azon dolgozunk, hogy ez a helyzet megváltozzon és megújítsuk a megyeszékhely helyi járatos autóbusz-közlekedését."

– mondta az alpolgármester.

Kérdés persze, hogy a jelenlegi helyzetben mikor lesz erre elegendő forrása a városnak. 

Kormányzati segítségre viszont nem számíthatnak a szombathelyiek, ugyanis a kormánypárti képviselők Ungár Péter nyári javaslatát – miszerint a buszpark modernizációjára kapjon a város 7 vadonatúj buszt a központi költségvetés terhére – Hende Csaba kivételével leszavazták.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.