Tíz éve öntött ki a vörösiszap

Bazsó Bálint 2020-10-04 10:11:03
Bár először megúszták, végül tíz vádlott esetében kimondták a bűnösséget.

Tíz éve, 2010. október 4-én történt Magyarország legnagyobb, tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája. Ajka közelében, Kolontár községnél 12 óra 25 perckor átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajkai timföldgyára zagytározójának gátja, a kiömlő több mint egymillió köbméternyi víz és mérgező vörösiszap elegye elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.

A katasztrófában tíz kolontári lakos vesztette életét, 123 ember súlyos égési sérüléseket szenvedett az erősen lúgos, maró hatású anyagtól, az orvosoknak 302 embert kellett ellátniuk. Október 5-én a kormány Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyére veszélyhelyzetet hirdetett ki, amely 2011. június 30-áig volt érvényben. A szennyeződés a Torna patakon keresztül - a védőintézkedések következtében felhígulva - a Marcal folyóba, majd a Rábába és végül a Dunába jutott. A Torna és a Marcal élővilága kipusztult, a Mosoni-Dunát a lúgos kémhatás csökkentésével sikerült megvédeni. A kizúduló vörösiszap az ajkai térségben mintegy ezerhektárnyi földterületet is megmérgezett.

Az érintett három településen több mint 300 ház vált lakhatatlanná, többségüket le kellett bontani, az ingó- és ingatlanvagyonban keletkezett lakossági kár egymilliárd forintot tett ki. A károsultak támogatására a kormány által létrehozott alapban közadakozásból összegyűlt több mint kétmilliárd forintot Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely fejlesztésére, új munkahelyek teremtésére és a lakókörnyezet élhetőbbé tételére fordították, Kolontáron és Devecserben több mint százlakásos lakópark épült. A katasztrófa utáni helyreállításra összességében 38 milliárd forintot fordítottak, ebből 21 milliárd forintot tett ki a környezeti elemekben keletkezett károk elhárítása.

Fotó: MTI/Kollányi Péter

Mi lett a vörösiszap-károsultaknak gyűjtött adományokkal?

A lassan kilenc éve történt vörösiszap-katasztrófa után indult peres eljárásban arra keresi a választ a bíróság, hogy a MAL Zrt. vezetőségének mekkora felelőssége volt a tározó átszakadásában. Azonban az utóbbi években kevés szó esik arról, hogy mi történt a károsultakkal, ebből készítettünk összefoglalót.

Mosták kezeiket

A tragédia másnapján, 2010. október 5-én azonnali hatállyal felfüggesztették a Mal Zrt. termelői tevékenységét. A cég vezetői akkor úgy nyilatkoztak, hogy nem tartják magukat hibásnak a katasztrófáért, a vállalat minden szabályt betartva működik. A vállalat a honvédelmi törvény október 12-én életbe lépett módosítása alapján 2011. június 30-áig állami felügyelet alá került, a termelés október 15-én kormánybiztos irányítása alatt indulhatott újra.

Az Országgyűlés 2010. november 29-én parlamenti bizottság felállításáról döntött a katasztrófáért viselt felelősség kivizsgálására, a bizottság december 7-én kezdte meg munkáját. Jelentése alapján a parlament 2012. március 12-én határozatban mondta ki, hogy a katasztrófáért döntően a Mal Zrt. volt felelős, ám felelősség terheli a létesítmény és a technológia engedélyezésében, illetve ellenőrzésében közreműködő hatóságokat, valamint a jogalkotót is, amiért hibásan ültettek át a magyar jogba bizonyos EU-irányelveket, és nem rendeztek nyilvánvaló hatásköri hiányosságokat. A zöldhatóság 2011. szeptember 14-én 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mal Zrt.-re.

Először mindenkit felmentettek

A katasztrófa ügyében halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények (gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése) miatt emeltek vádat 2012. január 19-én 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen, a vádirat nyolc ember halálát kötötte össze közvetlenül az iszapömléssel. A Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án meghozott első fokú ítéletében bűncselekmény hiányában mind a tizenöt vádlottat felmentette. A határozatot a Győri Ítélőtábla 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte, az új eljárásban a Győri Törvényszék 2019. február 4-én első fokon a tizenöt vádlott közül tíz bűnösségét mondta ki, két vádlottat - a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét - letöltendő, hatot felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, egy vádlott pénzbüntetést, egy megrovást kapott.

Tíz vádlottat bűnösnek mondott ki a Győri Törvényszék a vörösiszapperben

Tíz ember bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék hétfőn. Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Öt vádlottat felmentettek. A bíróság B. Zoltánt két év hat hónap, D. Józsefet pedig két év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte.

A 2019. december 13-án megszületett jogerős ítéletben a Győri Ítélőtábla hét vádlott esetében súlyosbította az első fokú, börtönbüntetést kiszabó ítéletet.

A Mal Zrt. és a környezetvédelmi hatóság ellen 67 ember összesen 479 millió forint értékben indított kártérítési pert. A Kúria 2014. február 12-én hozta meg első harmadfokú döntését a kolontári vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. A bírói fórum elutasította a Mal Zrt. felülvizsgálati kérelmét és 10 millió forint kifizetésére ítélték a vállalatot. (A korábban született jogerős ítélet kimondta, hogy a Mal Zrt. tevékenysége veszélyes üzemnek minősül, ezért a cég annak szabályai szerint felel a történtekért.) A Kúria ugyanakkor részben megváltoztatta a jogerős ítélet indoklását, eszerint a katasztrófát elsődlegesen az iszaptározó építési hiányosságai, és csak másodsorban a Mal Zrt. karbantartással kapcsolatos mulasztásai okozták. Kártérítési perekben azóta is születtek ítéletek, amelyekben a felpereseknek vagyoni és nem vagyoni kártérítést is megítéltek.

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.