Tanúk és szakértők beszélhetnek a zárkatársukat halálra kínzó szombathelyi rabok ügyében

Ugytudjuk.hu

2019-02-08 11:14:00
Döbbenetes kínzások közt halt meg egy rab Szombathelyen.

Szeptemberben írtunk először, arról a döbbenetes és aljas bűncselekményről, amit a szombathelyi börtönben követtek el rabok egy cellatársuk ellen.

B. Zs. és két társa 2017 tavaszától elkezdte csicskáztatni a velük egy zárkában lévő sértettet. Május elejétől napi szinten bántalmazták és alázták meg válogatott módszerekkel.

Ezek a kínzások fokozatosan eldurvultak, azonban az ellenőrzések során mindig a mosdó elé térdeltették az áldozatot, ahova az őrök nem láthattak be.

Amikor szerencsétlen sértett vérzett, a szétnyílt sebet egyszerűen kiégették öngyújtóval.

A vért magával a sértettel takaríttatták fel, majd a véres törülközőt kidobták az ablakon. 

A sértett halálának napján reggel a zárkatársak észrevették, hogy áldozatuk a hányásában fekszik a mosdónál és hörög. Ekkor szóltak a bv-őrnek, hogy baj van, közben megbeszélték azt is, hogy egymásra nem vallanak, majd azt mondják, hogy valaki más bántotta.

Az ápoló a zárkába érve még megkísérelte az újraélesztést, a férfi azonban belehalt a bántalmazásokba.

Szeptemberben előkészítő ülést tartottak, a vádlottak tagadják bűnösségüket. Jövő hétfőn és kedden újabb tárgyalásokat tartanak, tanúk és szakértők meghallgatásával.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.