Szombathelyi építészsiker az izlandi múzeum tervezésére kiírt pályázaton

Vágvölgyi Bálint 2020-10-15 18:40:17
Iszak Bálint és szintén építész barátnője 2017 óta Új-Zélandon él és dolgozik.

Nemrég kiírtak egy nemzetközi pályázatot, amelyben a résztvevőlnek egy vulkánmúzeumot kellett tervezni egy izlandi vulkán mellé, az ország Dimmuborgir régiójában. A cél egy olyan multifunkciós tér létrehozása volt, ami az odalátogatók találkozási pontja lehet, nem mellesleg pedig kávézó és irodatér is található benne - olvasható az octogon.hu-n.

A pályázatot egy Új-zélandon élő magyar tervezőpáros nyerte, Györgyi Csenge és Iszak Bálint a „The Windows Of Hverfjall” nevű tervükkel, amelynél azt emelte ki a zsűri, hogy valós kapcsolatot alakít a Hverfjall vulkán tájával, de mégsem próbálja meg mesterségesen utánozni azt.

A Hverfall-krátert egy rövid, ám annál erősebb vulkánkitörés hozta létre mintegy 2800 évvel ezelőtt. Míg másutt a kiömlő láva hatalmas kúpot formál, itt az olvadt magma azonnal találkozott a talajvízzel, amint kibuggyant a föld mélyéből. Az így bekövetkezett robbanás széles krátert vájt ki, mely főként hamuból és horzsakőből áll. A kráterben található salakkúp 200 méter magas. A pályázatkiíró egy olyan épületet szeretett volna, ami a múzeum és közösségi tér funkciója mellett egyben irodakomplexum is, úgyhogy tárgyalókat, irodákat és nyitott terű irodahelyiségeket is ki kellett alakítani.

A szombathelyi születésű Iszak Bálint a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tanult, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán diplomázott. Hazai építészirodánál helyezkedett el, majd 2017-ben barátnőjével, a szintén a BME-n végzett Csengével Új-Zélandra költöztek. Mindketten díjnyertes építészeti irodáknál dolgoznak: Csenge a Guy Tarrant Architects, Bálint pedig a Fearon Hay Architects munkatársa.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.