Szombathelyen az országban elsőként osztanak szájmaszkot a lakosságnak

Nagy Donát 2020-03-26 17:39:00
De mégis, mennyibe kerül mindez, és mit tehet az, aki nem kap belőle a terjesztés végéig? Erre is rákérdeztünk.

Szombathelyen gyakorlatilag a veszély felismerése pillanatában több olyan intézkedés is született, amit aztán más városok is átvesznek. Székesfehérváron például ugyanolyan metódus szerint zajlik majd a lakosság felmaszkolása, mint nálunk.

A szombathelyi akcióval kapcsolatban tettem fel pár kérdést a Polgármesteri Hivatal számára.

Eredetileg honnan jött az ötlet, hogy minden háztartás kapjon maszkokat?

Úgy gondoltuk, hogy fontos egymás egészségének védelme, ezért egyértelmű volt számunkra, hogy ezt a lehetőséget minden szombathelyinek biztosítanunk kell.

Közel 10 ezer szombathelyi háztartásba vittek már szájmaszkot

Vágvölgyi Bálint Nemény András Szombathely polgármestere múlt héten jelentette be, hogy 100 ezer szájmaszkot rendelt a város lakóinak. Ebből 25 ezret kaptak az egészségügyben és szociális területen dolgozók, a fennmaradó 75 ezret pedig a mai naptól szállítják ki a családoknak, háztartásonként 2 darabot. Ma Kelemen Krisztián városi képviselő (Éljen Szombathely!)

Mennyi volt ennek a költsége, és ki a finanszírozó?

43.815.000 Ft-ba került a 69 ezer darab textilmaszk, melyet Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (28.000 db), a Polgármesteri Hivatal (17.000 db) és a Köznevelési GAMESZ (24.000 db) együtt rendelt meg.

Hány nap alatt sikerült az ötletből eljutni egészen a háztartásokig?

Március 20-án történt 69 ezer darab mosható maszk megrendelése a szombathelyieknek, azaz 5 nap telt el a megrendeléstől a kiszállítás első napjáig, ami ugyancsak 5 napig tart Szombathely 14 választókörzetében, 66 ezer ingyenes maszk kézbesítésével vasárnapig.

Milyen ütemben kapják meg a lakók a szájmaszkot, mi az utolsó határidő?

A kiszállítás ütemét a Stylben dolgozó varrónők munkájához szabjuk (lehetséges, hogy egy este megkapott szájmaszkot még reggel dolgos kezek varrták). Kézbesítésük folyamatos, terveink szerint vasárnap estig minden szombathelyi háztartásba el tudjuk juttatni.

Szombathely déli városrészén már mindenki megkapta a szájmaszkokat

ugytudjuk.hu Tegnap kezdték kihordani a maszkokat. Szerdán megkezdődött a védőmaszkok terjesztése Szombathelyen, írja a Facebook-oldalán Tóth Kálmán, szombathelyi képviselő. A zord idő ellenére jól haladnak az önkéntesek, a déli városrészen például már mindenki meg is kapta a maszkokat. A képviselő ezért köszönetet mondott a 35 barátjának, akikkel közösen vitte házhoz a 2712, maszkokat rejtő borítékokat.

Az akcióhoz önkénteseket is toboroztak. Milyen nagyságrendben jelentkeztek önkéntesek, milyen kondíciókkal, illetve mi az össz-benyomás a munkájukról?

Eddig az önkormányzatnál csaknem 400 önkéntes jelentkezett, ebből 100 főt vontunk be a terjesztésbe. Jelen pillanatban az önkéntesek adatbázisát építjük, a maszkosztás egy speciális eset volt, ahol a munkájukat igénybe vettük Németh Ákos tanácsnok koordinálásával - és ezúton is köszönjük mindenki munkáját. Pozitívak a tapasztalataink, precízek, megbízhatóak és rengeteget segítenek.

Mit tehet az, aki valamilyen okból mégsem kapta meg a maszkot?

Azt kérjük, hogy nevével, pontos lakcímével a körzete képviselőjének jelezze.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.