Sokakat váratlanul ért Benkő Dániel halálhíre

ugytudjuk.hu 2019-12-17 19:24:00
Mások szerint viszont az elmúlt hetek alatt éveket öregedett a művész.

Vasárnap este mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd tárcsázta a segélyhívót, de a mentők már nem tudták megmenteni Benkő Dániel életét - írta meg a Blikk.

A tragédia részleteire a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett lantművész kedvese sem akart kitérni.

Olyan mélyen érintett az eset, hogy nem bírok és nem is szeretnék nyilatkozni! Dani nem szeretett a rosszról beszélni, így én is csak annyit mondanék őt idézve: „Csak a derű, az a fontos”

– írta a Blikk megkeresésére N. Éva Renáta (28), azaz Bazsarózsa, akivel két éve párként szerepeltek az Édes élet című valóságshow-ban és a Drágám, add az életed! című vetélkedőben.

Közös műsoraik is voltak, amelyekben Benkő gitározott, Bazsarózsa pedig érzéki táncot lejtett. A fiatal táncosnő az AC News riportjában elárulta, kedvese halálhíréről hétfőn reggel értesült.

Nagyon sajnálom. Ritka jó ember volt, nekem sokat segített. Úgy sose ment be a boltba, hogy előtte ne kérdezte volna meg: Sanyikám, mit hozzak neked?

– emlékezett Kun Sándor (40) [hajléktalan], aki szintén a nyár közepén látta utoljára Benkő Dánielt.

Bevallom, először meg se ismertem. Mint egy csiga, olyan lassan vánszorgott, és be volt esve az arca. Hetek alatt éveket öregedett. Borzalmasan rossz bőrben volt.

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.