Russell ugrik be Hamilton helyett a Mercedesnél

Nagy Donát 2020-12-02 17:44:00
A tehetség saját autóját pedig Jack Aitken vezetheti a hétvégén.

A Mercedes kedden jelentette be, Lewis Hamilton megfertőződött a koronavírussal: hétfőn két tesztje is pozitív eredményt hozott, így nem állhat rajthoz a hétvégi Szahíri Nagydíjon, és a szezonzárón való szereplése is veszélybe került.

A német istálló aztán szerdán megerősítette, Hamiltont juniorversenyzőjük, George Russell pótolja majd hétvégén, így a fiatal pilóta hatalmas lehetőséget kap a világbajnok istálló színeiben - írja az F1Világ.

A brit tehetség tavaly a Williams színeiben debütált a Forma-1-ben, és idén is a grove-i istállóval állt rajthoz a száguldó cirkuszban.

Méghozzá kiváló teljesítményt nyújtva.

Ezzel egyidőben eldőlt az is, hogy Russell autóját majd Jack Aitken vezetheti hétvégén a Williamsél.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani lojális partnerünknek, a Williamsnek a hozzájárulásukért és nyitottságukért, hogy lehetővé tették George számára, hogy a Mercedesszel versenyezzen ezen a hétvégén

- mondta Toto Wolff, majd hozzátette:

Nem lesz könnyű dolga George-nak átállni a Williams autójáról a W11-esre, de készen áll a versenyzésre, és nagyon ismeri a 2020-as gumikat, és azt, hogy azok miképp működnek ezeken az autókon.

Wolff szerint Russel lenyűgöző formát mutatott idén a Williamsnél, kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy előrébb jussanak a rajtrácson. Nagyon bíznak abban, hogy erős teljesítményt nyújt majd Bottas mellett, aki komoly mércét jelent majd számára.

A csapat a későbbiekben jelenti majd be, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon milyen versenyzőpárossal áll rajthoz. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.