Rejtélyes bosszú lehetett Rozi, a kecske lefejezése mögött

Farkas Bazsi 2020-11-17 19:00:00
Egy nagy port kavart évtizedes és egy tavalyi kaposvári bűncselekmény is kapcsolatba hozható a gyanúsítottal és az állat halálával.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. november 11-én hajnalban az akkor még ismeretlen tettes engedély nélkül bement egy kaposvári egyesület telephelyére, ahol lemészárolt egy kecskét. A férfi levágta az állat fejét, majd azt magához vette és elmenekült a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A készenléti rendőrök november 15-én fogták el az addig bujkáló 28 éves helyi lakost, majd előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - írta még vasárnap a police.hu.

Az elkövetővel kapcsolatban a kpsvr.hu több forrása is jelezte, hogy személye azonos lehet a kegyetlen remeteként ismert kaposvári férfival. Mint ismert, 2019 novemberében emeltek vádat az akkor 28 éves férfi ellen, mert 

élettársa kezeit összekötötte, testszerte ütötte, cigaretta csikket nyomott el a combján, majd az összevert, ruhátlan nőt a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta, majd megkötözve a sorsára hagyta.

De nem ez volt az első összetűzése a törvénnyel. 

Fotó: Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület Kaposvár

2008-ban több helyi és országos médium is hírt adott róla, hogy megrongálták a kaposvári Zsidó Temetőt. Akkor az egyik elkövető egy kaposvári középiskolás, Ny. Ádám volt. Tettüket akkor azzal indokolták a Sonline kérdéseire válaszolva, hogy a temetőrombolás csak eszköz volt a céljuk pedig, hogy felhívják a figyelmet a világ felvásárlására.

A kuruc.info szélsőjobboldali internetes portál még gyűjtést is szervezett „két tettrekész ifjú hazafinak.” Érdekesség, hogy a 2008-as cikket éppen akkor tették elérhetetlenné, miután a kpsvrt.hu szerkesztői arra rátaláltak. Archívála azonban most is elérhető a bejegyzés.

Az indíték

A feltételezett indíték megtalálásához vissza kell kanyarodnunk a tavalyi, bántalmazásos esethez. A „Kegyetlen Remete” ellen eljárást indítottak a bántalmazás miatt. Ny. Ádámnak ekkoriban volt egy szamara. A tárgyalás következtében a jószágától megfosztották. A vádlotthoz közel álló forrásunk arról számolt be, hogy ez lehet az indíték.

A Kutyatár megerősítette azt az információt, hogy a hozzájuk került szamár nagyon rossz állapotban volt. 

Hónapokkal a kecske lefejezése előtt már a Kutyatár látókörébe került a vádlott szamara. Akkor az egyesület a rendőrség kérésére elszállította, állatorvosi ellátásban részesítette a saját költségén. Később a vádlott telefonon vette fel a kapcsolatot a menhellyel, de nem adták oda neki az állatot, mert nem tudta igazolni, hogy az övé és az orvosi-szállítási költségeket sem akarta megtéríteni. A haszonállatot aztán ellopta az egyesülettől.

A Kutyatár később is kapott bejelentéseket a szamár ügyében, hogy szabadon kóborol, de magukhoz venni azért nem látták értélmét mert úgy gondolták, a korábbi esethez hasonlóan a vádlott ismét visszalophatja az álatot. Megint elkóborolt a szamár, és Ny.Ádám azt hihette, hogy a szamár a Kutyatárnál van, csak nem adják oda neki. Ez vezethetett a bestiális bosszúhoz, Rozi halálához.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.