A Pécs ellen folytatódott az Egis Körmend rossz sorozata

Vágvölgyi Bálint 2020-12-27 19:53:00
Az utolsó percig kiélezett meccs volt.

A 16. fordulót megelőzően odahaza 4-2-es mérleggel álló Pécsi VSK-VEOLIA vendégeként lépett pályára a vendégként 3-3 győzelmet és vereséget felmutató, legutóbbi két bajnokiját elveszítő Egis Körmend.

Taylor duplája után egy Ferencz-tripla következett, aztán Meleg Gergő kettesére ismét a Körmend ikonja dobott egy hármast – bekezdtek a csapatok, Lewis is egy hármast tett helyre (5-8). Mindkét oldal sikeres támadásokat vezetett, gyűltek a pontok, majd 12-12-nél a Pécs kapcsolt rá, s hat ponttal meglépett ellenfelétől - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál. A vasi együttes Ferencz találataival gyorsan egalizált, de a negyed hajrája is a hazaiaké lett, akik 25-22-es előnyt harcoltak ki tíz perc alatt.

Nagyon gyorsan elfogyott a pécsi fór, 11-1-gyel nyitotta a második etapot a Körmend – Ferencz és Mosley volt főleg elemében. Szigorított védekezésén a PVSK, hat dobott pont lett a jutalma nulla kapott ellenében. Végül Németh törte meg a körmendi kosárcsendet, de Brkics rögtön visszahozta mínusz egyre a hazaiakat (34-35). Mócsán két triplát is elsüllyesztett, majd Tóth is betalált, így ismét fellélegezhettek a körmendiek, akik jó félidei hajrájuknak köszönhetően 45-40-es vezetéssel vonulhattak pihenőre.

Jobban kezdte a második félidőt a Körmend, Durázi hármasával már tíz is volt közte, de Lewis is távolról célzott hibátlanul. A Pécs is gyorsan felvette a ritmust, Budimir közelijével ismét egykosárnyi lett a különbség (51-54). Mócsán tripláját Budimir hármasa követte, de az Egis Körmend magyarja egy újabb távolit süllyesztett el, amivel már tízzel mentek a vendégek (54-64). Ruják-triplával kapaszkodott a Pécs, de a Körmend egy újabb Mócsán-hármassal ismét tízre növelte a vendég fórt (58-68), majd egy duplát is helyre tett az immár 21 pontos vasi játékos. Lewis is betalált, 60-70-ről jöhetett az utolsó tíz perc.

Gyors öt ponttal jelezte a Pécs, nem mondott le a győzelemről. Funderburk pontjait már körmendi időkérés követte, 71-74-nél ismét egyetlen támadásnyi különbség volt a felek között. Mócsán mellett Ferencz is remek napot fogott ki – előbbi adott utóbbinak gólpasszt, két pontot ért ez a csapatnak. Hiába: a Pécs – Lewis pontjaival – pillanatok alatt utolérte a Körmendet, és 76-76-nál már egál volt az állás. A körmendi találatokat mindig követte pécsi is, 80-80-nál is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Lewis büntetőzött (félig) jól, hosszú idő után ismét a PVSK vezetett (81-80). Mindkét csapatot megtorpant kissé, hibát hiba követett a következő támadásokban, így az utolsó percben is 81-80-at mutatott az eredményjelző. Funderburk viszont betalált, duplájával nőtt a különbség – újra időt kértek a vasiak. Támadásban rontott a Pécs, a Körmend ismét időt kért, de Thames csak egy büntetőt dobott be. Ruják is, de a Körmend is elrontotta támadását, ami után Lewis nem hibázott a vonalról, így szoros hajrában végül a Pécs nyert 86-81-re.

Pécsi VSK-VEOLIA – Egis Körmend 86-81 (25-22, 15-23, 20-25, 26-11)

Bajnokság, 16. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Földházi T., Tözsér D., Major Á. (Faidt M.)

PVSK: Ruják A. 5, Lewis 22/6, Funderburk 11, Budimir 16/6, Meleg G. 8/3. Csere: Brkic 14, Demeter 4, Biró L. 4, Dragasevic 2.

Körmend: Mócsán 21/15, Ferencz 16/6, Thames 15, Taylor 9, Mosley 7/3, Tóth N. 6, Durázi 5/3, Németh Á. 2, Takács K. -.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.