Írhatnám azt is, hogy az első szerelem nem lehet ám mindjárt az egész város, mert az “egész” az kölökkorban csak távoli, megfoghatatlan entitás-féleség lehet, fura, kiismerhetetlen, idegenszerű világ, mert óvodásként kinek jutna eszébe mondjuk a Fő térnek vagy a Csónákozó-tónak megindulni? Na ugye.
De az első szerelem szerepében például a Derkovits igazán nagyon jól mutat. A Derkó egyes tudatlanok szerint lakótelep, de ez nettó hazugság. Sértő, mocskos ferdítés. Olyan, mint amikor azt, kit elfogultan szeretsz, nemcsak igaztalanul bántják, hanem még meg is szégyenítik. Én most ünnepélyesen és utoljára kérem ki magamnak ezt a “lakótelepezést” egyszer s mindenkorra.
Nekem a Derkó maga a romantika: nem telep, inkább patakpart (igaz, patak nélkül), virágillat (persze akkoriban még virág se volt nagyon arrafelé), fa alatt fekvés (fából volt már pár, igaz, nem a mai erdő), de volt tutira reggeltől estig nyitva tartó focistadion a Szűrcsapó 12. és 14. között, amikor konfetti helyett faleveleket szórtunk magunkra argentin módira Sipivel meg a Horesszel meg a tesómmal négyesben, pad volt a kapu és még akkor is kalandra és játékra és őrületre emlékszem, amikor csak ültünk és limót nyaltunk az ujjunk hegyéről, miközben magunk elé bámultunk a kánikulában vagy éppen a szakadó hóban.
Na de foglalkozzunk most kizárólag a gyermekien üde, félig ugyan még serdülő, de már-már a klasszikus szépség jegyeit felvillantó Derkónk úgymond kereskedelmi csomópontjával, fedéssel ellátott mini gammapolisz-ütőerével, minden meetingek pointjával, eszmélésem első agórájával, a Bolt és Környéke-komplexummal.
És képzeljük el, ahogy mondjuk két lépés közben megáll egy titkokzatos hölgy az úttest közepén, miközben felkiált: "Dehát még nincs is úttest!" Jó, OK. Akkor itt készüljön egy fotó.
Amikor azonban a lefotózott hölgy megállna a semmi közepén, mit ad Isten, közben egy férfi is azon tűnődik - hiszen a derkovitsi férfiak, mint köztudott, szeretnek veszélyesen élni -, hogy lelépne a nemlétező úttestre, ahol simán elüthetnék a még nem is létező járművek.
Na de milyen autók jelennek meg itt kis idő leforgása után a derkovitsi forgatókönyv szerint? Például apám Polski Fiatja, amely IB 32-52 rendszámú hófehér jaguár volt, harapott is kicsit, hisz’ vadállat volt, főleg amikor apu bezárta a Szabó Miklós utcában található ketrecbe, amit valamilyen okból garázsnak hívtak az azt kiadó felnőttek. (Ezt se értettem mondjuk.) A 16-os busz is kikanyarodhatna a tízemeletes mellől, de ekkor nem kanyarodott ki semmi úttest híján, sőt abban sem vagyok biztos, hogy tízemeletes van-e. Mindenesetre a képen nem látom, vagy csak összekeveredik álom, kép és valóság és ami a fotón nem látszik, az lehet hogy nincs is, soha nem is volt vagy csak én képzelek bele valamit, amin már több mint öt évtizede tűnődök.
Térjünk most már végre szorosan vett tárgyunkra. A képen látható bolt - mit bolt, inkább üzletközpont vagy mini-plaza - igenis minden boltok alapmintája, a Legelső Bolt vagy még inkább üzletrendszer, amit az Úristen jókedvében megteremtett és a többit meg erről másolta futószalagon pont ilyen vagy inkább rondább formában. Itt úgy néz ki - pontosabban arra következtetek -, hogy bent még üresek lehetnek a polcok, vagyis a Föld és Ég teremtése környékén történhetett mindez, szóval a polcok, amire aztán rápakolják a kedvenc tejkaramellámat, meg egy titokzatos lengyel tejcsokis nápolyit, aminek azóta is próbálok a nyomára bukkanni, meg azt a kínai löncshúst, ami úszott az aszpikban, undorító külseje azonban ízlelőbimbóknak meglepően kedvezőt rejtett, na meg a parizert kilószámra meg az olaszt, nagy fehér zsírcsomókkal teleszórva, meg a háromhuszast, porcokkal. Na, ez még mind nincsen, mert még polcok sincsenek, de majd lesznek, mint apám Polski Fiatja.
Annyit szeretnék még elmondani erről az álomszerű fotóról, hogy lesz idő, amikor majd kivágják a kisablakot a bolt oldalában, na de azt majd csak az ember teremtésének másnapján, de csak azért, hogy beadogathassam rajta az üres üvegeket. Életem első könyvesáruháza is a bolt előtt volt, sréhen szembe' a virágossal, mindig találtam böngésznivalót, s anyuék beletörődően hagyták, hogy megvetessem velük az olcsóbb kisköteteket vásárlás és kávédarálás között. Tisztán emlékszem, hogy boltban megmaradt apróból kijött Rákóczi fejedelem titokzatos élete meg a Kele, szóval a komcsikat sok mindennel lehet ám vádolni jogosan, de a könyvek túlárazása épp nem tartozott halálos bűneik közé.
Ha kicsit elrévedünk a De Chirico-i módon, csak látszólag lepusztult, valójában azonban mélyen metafizikus, minimalista képen és átlátnánk a falakon, megpillanthatnánk a legelső, egészen biztosan Isten határozott tervei alapján készült újságosáruda kirakatát, ahol osztálytársaimmal bámulhattuk meg suli után a mindig éppen a félmeztelen nőnél kifordított kelet-német Das Magazin egyetlen szoft-erotikus oldalát - hiába, akkor még működött az újságírói finesz és marketing, ma már csak jobbára unatkozó újságárusok lennének, már persze ha létezne egyáltalán klasszikus városszéli, buszmegállós újságáruda, de azok meg már rég nincsenek. Pedig ha lennének, akkor lehetne bennük venni France Football focimagazint, elején Pelével, a brazil gyöngyszemmel, de nem is ez volt a lényege annak a számnak, hanem hogy a közepén Aranycsapat-poszter volt, amit lerohadásáig a falamon tartottam cellux-szal kiragasztva a tapétára, és minden lefekvés előtt Lóránt Gyula brutálisan izmos lábait, Bozsik Cucu réveteg mosolyát és Öcsibácsi csibészül megformált, ultralaza testtartását bámulhattam. 120 forint volt az újság, anyunak 1 hetet könyörögtem sírva, amíg megvehettem, mert 120 forint summája egyáltalán nem egy sima hétköznapi délutáni fociújság-vásárlásra volt betervezve. Tekintve ugye, hogy egy gombóc fagyi 50 fillér volt.
Erről meg kizárólag egy dolog juthat csak eszünkbe, vagyis hogy az Anita még megvan, akárcsak Mária sírja Jeruzsálemben, mert ez az a szentély, ahol áhitattal nyaltam be életem első fagyiját, és igen, öcsémmel 1 forintból simán befagyiztunk sulimeccsek szünetében, amelyeket több helyen, így az Anitával átellenben, a Szűrcsapó 4. és 6. között is vívtunk változó felállásban. Ezen a vidéken lakott pár osztálytársam, például Csuve és Gole is, meg a nagyobbak, a haverjaik, mint Nöá, akit talán Németh András hívhattak, de ez kiesett. Sok ilyen kezdőbetűs becenév futott akkoriban, s tuti ott voltak a Weinelt-testvérek is, akik közül Gábornak már megcsodálhattam korabeli kölyök-Beatles-feldolgozásait - azóta is monomániásan Beatles-t játszik a The LiverPaul-ban, mert van, aki kitart gyermekkori álmai mellett, ez is derkós szokás -, de az első koncertet, amin nézőként résztvettem, azt is ők adták Pintér Jócóék negyedik emeleti lakásán vagy talán a pincében, a biciklitárolóban kialakított klubszobában. Vagy mindkét helyen, mert erre se emlékszem már pontosan, csak arra, hogy máig ható élmény volt, akár a hölgy a nemlétező úttesten kőszoborrá meredve két lépés között, ugyanígy volt kimerevített, freskó-jellegű Mersey-part-ábrázolás a 14. szám alatt, mely freskón simán kivehető a helyi John és Paul, akik gyerek-apostolok, makett-János és -Pál, akik a hittérítés mellett serdülő rockzenészek is, gitárral a nyakukban, és akik ráadásul nem Galileába, hanem a Derkovits Gyula Általános Iskola felső tagozatára járnak, szóval legyen elég mára ennyi derkós szürrealizmus.
Forrás: Prieger Zsolt
