Összehangolt akcióban, Vas megyére is kiterjedő kábítószer-razziát tartottak a rendőrök

Vágvölgyi Bálint 2020-02-27 12:41:00
A környező megyék is érintettek voltak.

Jelentős mennyiségű kábítószert és ahhoz szükséges alapanyagot foglaltak le, több tucatnyi gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több száz gépkocsit és embert ellenőriztek a rendőrök Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyében egy összehangolt kábítószer-ellenes akció során - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön - írja az MTI.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által vezetett múlt heti akció során a nyomozók 17 büntetőeljárás keretében 27 embert hallgattak ki gyanúsítottként, ötöt pedig őrizetbe vettek. A rendőrök 49 helyszínen kábítószer-kereső kutya segítségével tartott házkutatás során 99 tő cannabist, öt kilogramm marihuánát, 78 darab extasy tablettát és 11 gramm amfetamint foglaltak le, továbbá több száz olyan eszközt találtak, amelyek a növények neveléséhez használatosak, de lefoglaltak közel hárommillió forint készpénzt is.

Az ellenőrzés során teljesítményfokozó szerrel való visszaélés miatt is több esetben indítottak büntetőeljárást. A rendőrök 28 ampullát, 13 darab egyéb, ismeretlen eredetű tablettát és több doboz, feltehetőleg teljesítményfokozó szert foglaltak le.

A kétnapos razzia alatt 865 embert igazoltattak és 392 járművet ellenőriztek, ezek eredményeként 94 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 50 embert állítottak elő, 44-et pedig elfogtak. Az akció során kilenc büntetőfeljelentést és 29 szabálysértési feljelentést tettek. A négy megye rendőrei 40 szórakozóhelyet és azok vendégeit is ellenőrizték.

Szólj hozzá!

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.