Összefogás Szombathelyen - egy vállalkozó ingyenesen építi meg a kórházzal szembeni gyalogátkelőhelyet

Farkas Bazsi 2026-02-05 15:30:00
16 millió forintos költséget vesz le az önkormányzat válláról.

A kórház előtti leendő gyalogátkelőhely - ez az, ami éppen a szombathelyi közélet legfőbb témáját szolgáltatja. A téma apropóját pedig egy szörnyű tragédia indította el, ugyanis halálra gázoltak egy gyalogost az épület előtt. Ekkor jött elő annak az átkelőnek a témája, amit már megterveztek az építésére pedig azért nem került sor, mert a kormány eddig adós maradt az árával. 

Az önkormányzat úgy döntött, hogy nem vár tovább, saját pénzén építi meg a zebrát. Az építés azonban 16 millió forintot emészt fel, az önkormányzatnak pedig a szűkös anyagi lehetőségei mellett igencsak nehéz lett volna a pénz előteremtéséhez. Ezért a városvezetők 1 millió forintot ajánlottak fel a költségekhez és azt is bejelentették, hogy hamarosan létrehoznak egy adomány számlát, amire az adományokat várják.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester most azt jelentette be, hogy egy lokálpatrióta vállalkozó felajánlotta, hogy saját költségén építi meg az átkelőt.

Az átkelőt a tervek szerint május végén már használhatják a gyalogosok.

Hogy miért kerül 16 millió forintba a zebra megépítése arról ebben a cikkünkben írtunk. A költségek megoszlását pedig ITT ismertettük.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.